Ugrás a tartalomhozUgrás a menüpontokhozUgrás a lábléchez

Vidám kavalkád Balatonkenesén

Szöveg: honvedelem.hu |  2009. május 6. 6:29

A hagyománynak megfelelően a HM Honvéd Kulturális Szolgáltató Kht. Balatonkenesei Üdülő kikötője ismét teret adott május elsejei programkavalkádjának. A napot a Honvéd Bakony Néptánc Együttes színvonalas hagyományőrző műsora kezdte az étterem teraszán, ahol a jó időnek köszönhetően szép számmal jelentek meg beutalt és napi vendégek egyaránt.

Korán reggel a horgász-szenvedélyüknek hódoló vendégek mérhették össze tudásukat, 18 egyéni, 7 csapat és 2 sneciző indulóval. A programot indító néptánc után a kikötőben folytatódtak az események, ahol a májusfa-állítás vidám hangulatát a küngösi citerazenekar tagjai tették emlékezetessé. Mindeközben a főzőverseny is megkezdődött, és a 9 csapat jó kedvű résztvevői lázas igyekezetbe kezdtek az „Arany fakanál" díj elnyeréséért. A versenyen a Pápáról érkezett amerikai delegáció is képviseltette magát 20 fővel, akik ízletes főztjükkel különdíjban részesültek.

A jó ebédhez tangóharmonika szólt, majd tréfás ügyességi versennyel dolgozhatták le kicsik és nagyok egyaránt a felesleges kalóriákat.

A nap folyamán fellépett a Légierő Zenekar, akik hangulatos és szórakoztató könnyűzenei előadásukkal magukkal ragadták a közönséget.

Népi játékosok hagyományőrző eszközeinek segítségével lehetett feleleveníteni a gyermekkor szinte már-már elfeledett játékait, majd a balatonkenesei Szivárvány Népdalkör balatoni dalai csendültek fel.

A rendezvény ünnepi fénypontját dr. Berek Lajos Mednyánszky-díjas szobrászművész Szent Miklós alkotásának avatása jelentette, melyet Árpád atya, ferences rendi tanár áldott meg. Ács Gábor üdülővezető elmondta, hogy nagy örömére szolgál és büszkeséggel tölti el, hogy a Balatonkenesei Honvéd Üdülő adhat ismét helyet a szobrászművész alkotásának, akiknek több műve is díszíti az üdülő kikötőjét és parkját.

Az esti díjátadások után táncos mulatságon vehettek részt a vendégek, mely egyben zárta a színes és mozgalmas május elsejei kavalkádot.

A szervezők elmondták, hogy a nagy érdeklődésre való tekintettel a hagyományok ápolása mellett jövőre újabb műsorszámokkal is bővíteni szeretnék rendezvénysorozatukat.