Világszínvonalú képesség
Szöveg: Galambos Sándor | 2014. június 28. 10:38„Különleges műveleti katonának lenni különleges minőséget jelent: egyfelől szakmai, másfelől emberi minőséget. Különleges tudást, különleges felkészültséget testi, lelki, szellemi értelemben. Különleges elkötelezettséget a zászló és a bajtársak iránt” – mondta Hende Csaba június 27-én, pénteken Szolnokon.
„Ez a hat hónap egyszer s mindenkorra bebizonyította, hogy a Magyar Honvédségen belül az elmúlt évek során egy világszínvonalú különleges műveleti képesség épült fel, amely minden helyzetben megállja a helyét" – mondta a honvédelmi miniszter.
Sándor Tamás ezredes, osztagparancsnok a honvedelem.hu kérdésére válaszolva elmondta: az afgán partnererők mellett amerikai, horvát, észt és szlovén katonákkal közösen hajtották végre a feladatukat. A több mint kétszáz fős osztag munkájának koordinálását egy amerikai mentor segítette. Nem unatkoztak: az elmúlt fél év alatt a különleges műveletek csaknem teljes spektrumát alkalmazniuk kellett.
A magyar kontingens visszafogadó ünnepségén jelen volt többek közt dr. Benkő Tibor vezérezredes, Honvéd Vezérkar főnök, Marshall B. Webb vezérőrnagy, az Európában állomásozó amerikai különleges erők parancsnoka, Korom Ferenc dandártábornok, a Honvéd Vezérkar Hadműveleti Csoportfőnökség csoportfőnöke, dr. Böröndi Gábor dandártábornok, az MH Összhaderőnemi Parancsnokság szárazföldi haderőnem főnöke, Lamos Imre dandártábornok, az MH 86. Szolnok Helikopter Bázis parancsnoka és Kriston István főtörzszászlós, a Magyar Honvédség vezénylőzászlósa.
A nemzetközi szervezet felkérésén alapuló békefenntartó misszió kötelékében, szolgálatteljesítés közben a honvédelem ügye érdekében kifejtett kiemelkedő, különleges tevékenysége, bátor helytállása, hősies magatartása elismeréséül Magyarország honvédelmi minisztere a Hazáért érdemjelet adományozta az osztag egyik altisztjének, a Kardokkal ékesített szolgálati érdemjel ezüst fokozatával egy tisztet, két altisztet és két tisztest tüntetett ki, az érdemjel bronz fokozatát pedig egy tiszt, egy zászlós, három altiszt és két tisztes érdemelte ki.
A Magyar Honvédség Különleges Műveleti Kontingens parancsnokaként végzett hazai és nemzetközi elismerést kiváltó kiemelkedő tevékenysége, példás helytállása elismeréséül, a külszolgálat befejezése alkalmából a Honvéd Vezérkar főnök Sándor Tamás ezredest emléktárggyal tüntette ki, egy zászlósnak, két altisztnek és tisztesnek pedig Kiemelkedő helytállásért emlékérmet adományozott. Az MH Összhaderőnemi Parancsnokság parancsnoka egy főtisztnek és egy altisztnek ugyancsak emléktárggyal köszönte meg a munkáját, két tisztest pedig emléklappal tüntetett ki.
Fotók: a szerző felvételei