Észak-koreai válság: Kínán és Oroszországon nyomás lesz, hogy tartsák be a szankciókat
Szöveg: honvedelem.hu / MTI | 2017. augusztus 31. 22:27Csoma Mózes egyetemi docens, az ELTE Koreai Tanszékének vezetője szerint Kínán és Oroszországon nyomás lesz, hogy ténylegesen tartsák be az Észak-Korea elleni szankciókat azok után, hogy az ENSZ Biztonsági Tanácsa (BT) egyhangúlag és „határozottan” elítélte kedden Észak-Koreát az újabb rakétakísérlet miatt.
Úgy fogalmazott: a dél-koreai álláspont szerint bár létező az észak-koreai fenyegetés, nem vezet majd fegyveres konfliktushoz.
Kifejtette: nagy jelentősége van annak is, hogy a legutóbbi rakétakilövés miért Japán, Hokkaidó felé történt, hiszen az elmúlt hetekben folyamatosan Guam térsége szerepelt a hírekben, és az amerikaiak „rendkívül érzékenyen" reagáltak a szigetet lehetséges célpontként említő észak-koreai kijelentésekre.
A phenjani vezetés felismerte, ha tovább „forszírozzák ezt a Guam-kérdéskört", az esetleg kiprovokálhatna az amerikaiakból valamilyen váratlan reakciót – vélekedett a szakértő, aki szerint ezért használták a „begyakorolt" kilövési irányt, hiszen észak-koreai rakéta először 1998-ban repült át japán szigetek fölött.