Nagy árat fizetett a függetlenségért Koszovó

„Bizonyos értelemben van előrelépés, de Koszovó helyzetét nagyban nehezíti, hogy számos ország továbbra sem ismeri el a függetlenségét" – mondja a Nemzeti Közszolgálati Egyetem Stratégiai Védelmi Kutatóközpont (NKE SVKK) igazgatója. „Az ENSZ-nek százkilencvenhárom tagja van, és a Koszovót elismerők aránya nem éri el ennek 60 százalékát. A legnagyobb problémát az ország számára ebből természetesen az uniós tagok jelentik: Spanyolország, Ciprus, Görögország, Románia, Szlovákia bizonyosan nem is fog változtatni az álláspontján, hiszen attól tartanak, hogy az eset precedenst teremthet saját kisebbségeik számára. Ugyan az Unió megpróbálja kompenzálni vagy kikerülni mindezt bizonyos támogatások tekintetében, de ahol konszenzusos döntésekre van szükség, ott értelemszerűen nincs lehetősége erre. Az Unión kívüli, a térség életére jelentős befolyással bíró államok közül pedig Oroszország ellenállása is nehézségeket jelent, hiszen Belgrád mellett például Moszkva is törvénytelennek tekinti Koszovó jelenlegi működését. És fontos kiemelni: az elismerés sem feltétlenül jelent diplomáciai kapcsolatot."

Mindez így, tíz év után már nem veszélyezteti a stabilitást, a perspektivikus fejlődést azonban megnehezíti, és gátolja a modernizációs lehetőségeket is. „Koszovó elég nagy árat fizetett a függetlenségért, és a teljes képhez az is hozzátartozik, hogy a ’90-es évek elejének nem önálló Koszovója sokkal erősebbnek, befolyásosabbnak tűnt" – teszi hozzá Tálas Péter. „Nemcsak a mai Koszovóval, de például Albániával szemben is. Ennek oka egyszerűen a koszovói intellektus, a Koszovóból elszármazott nyugati diaszpóra nyomatéka volt. Ma nagyon messze vagyunk ettől, aminek több oka is van. Ilyen például az el nem ismert státusz mellett az észak-koszovói szerb enklávé helyzete, amellyel jelenleg egyik oldal sem tud zöld ágra vergődni. A másik fő gond pedig az említett gazdasági patthelyzet, a modernizáció elmaradása, lassúsága."

Koszovóban ma is nagyon kevés a külföldi beruházás, még mindig az állam és a nemzetközi szervezetek számítanak fő munkaadónak, de ugyanígy az ország éléről kirobbanthatatlan politikai elit fejlődésképtelensége is gondnak bizonyult hosszabb távon. „A modernizáció és az államvezetés kérdése mindig összefügg. Koszovó kapcsán két garnitúrát említhetünk: az egyik Ibrahim Rugova volt államfő köre, a másik pedig a Hashim Thaqi vezette erő, a Koszovói Felszabadítási Hadseregből kinőtt politikai tömb. Mindkettőre igaz, hogy a függetlenség kivívása terén elévülhetetlen érdemeket szereztek, politikai vezetői szinten azonban már korántsem voltak ilyen sikeresek" – érzékelteti a szakértő, aki ugyanakkor hozzáteszi: a felmérések szerint maguk a koszovóiak utóbbit nem látják olyan komoly nehézségnek. „Maguk a koszovóiak azt állítják, nem csalódtak a függetlenségben, a korrupció és a munkanélküliség kérdését pedig másodlagosnak tekintik. Kívülről nézve azonban mégis problémás a helyzet, illetve többféle módon is interpretálható. Az azért elég sokat mond, hogy a nagy közel-keleti migrációs hullám beindulása előtti évben, 2014-ben a legtöbb migráns Koszovóból érkezett Nyugat-Európába. Vagyis több mint százezren hagytak el a polgárai egy olyan országot, amely hat évvel korábban önállósodott. Ha valami, hát ez az adat nagyon árulkodó a koszovói helyzet kilátásairól."

Tálas Péter szerint a szerb-koszovói viszony mára némileg változott a 2008-ashoz képest. „A szerbek mintha kicsit kezdenék elengedni a kérdést, de ettől függetlenül a hosszú távú megoldások nem születtek még meg. Időről időre felmerülnek lehetőségek, például az esetleges területcsere szerbek és albánok között, de összességében nem látom az áttörés tényleges realitását. Ugyanígy a korábban sokszor emlegetett, Nagy-Albániáról szóló forgatókönyvnek sincs tényleges relevanciája. Ezek a nekibuzdulások mindig jó szlogeneket eredményeznek, nagyon jól hangzanak, de valójában teljesen más a albán társadalom Koszovóban és Albániában. A koszovói, az albániai és a macedóniai albánok helyzete, társadalmi összetétele nagyban eltér egymástól."

A szakértő úgy látja: a nemzetközi közösség belátható időn belül nem hagyhatja ott Koszovót, vagyis a NATO KFOR missziójára továbbra is szükség van. „Azt sem gondolom, hogy egyáltalán felmerülne ez a lehetőség. A jelenlegi kormány is idő előtti választáson állt fel tavaly, de ugyanolyan instabil, mint a korábbiak. Ez egy fiatal nemzet, nincs nagy államépítési tapasztalatuk, és az ilyesmi drámai következményekhez vezethet, amennyiben fokozódik a társadalmi elégedetlenség. Ma már nem nevezném Koszovót puskaporos hordónak, de az ország instabilitása adott helyzetben továbbra is beavatkozásra sarkallhatná a környezetét, értelemszerűen Szerbiát, ha rosszul alakulnának a dolgok. Szerbiának ugyanis abszolút nem érdeke egy stabil Koszovó. Az ország pedig ebből a szempontból eléggé magára maradt, a nemzetközi közösség is sokkal kevesebbet foglalkozik vele, mint amennyire ez indokolt lenne. Az Európai Unió is inkább azokat az országokat preferálja, amelyek stabilak, és az Unióhoz való közeledés magasabb fokán állnak."