Francia sorkatonából magyar nagykövet

2015-től Magyarország franciaországi nagyköveteként, 2016-tól ezzel párhuzamosan monacói nagyköveteként tevékenykedett. Hogyan értékeli diplomáciai pályafutását, amely elősegítette a francia-magyar kapcsolatok szorosabb ápolását, a franciákkal – olykor politikai okokból – szembeni tartózkodás csillapítását?

Nem kis felelősség Magyarországot képviselni, pláne nem Franciaországban, ahol egyáltalán nem illik hibázni. A párizsi nagyköveti feladatomat rendkívül fontos diplomáciai kiküldetésként éltem meg, hatalmas megtiszteltetésnek tekintettem és igyekeztem ennek megfelelően teljesíteni. Gondolom, jól képviseltem hazánk érdekeit, mert az első négy év után megerősítettek a tisztségemben, így végül hat évig lehettem párizsi nagykövet. Szintén érdekes és felelősségteljes munka volt Magyarországot reprezentálni a Monacói Hercegségben. Azt is mondhatnám, hogy valószínűleg ez a hat év volt életem legörömtelibb időszaka.

Magyarország és Monaco akkor vette fel a diplomáciai kapcsolatot egymással, amikor ön volt a hercegséggel szomszédos Franciaországba akkreditált nagykövetünk. Számított a duplaposztra?

Nem, de amikor kineveztek, a kollégáim állandóan kérdezték, hogy mikor megyek el Monacóba. Nem tudom, feleltem, hiszen Magyarországnak nincs diplomáciai kapcsolata a Monacói Hercegséggel. A nagykövetek egyébként sem tartózkodnak Monte-Carlóban, csak a francia, az olasz követ és a szuverén máltai lovagrendé él ott, a többi állam a francia nagyköveteket akkreditálja oda. Hazánk volt az egyetlen európai ország, amelynek nem volt diplomáciai kapcsolata a független városállammal, a magyar külügyminisztérium pedig az én időmben szorgalmazta a diplomáciai kapcsolat kiépítését, így lehettem én Magyarország első monte-carlói nagykövete. Ez annyit jelent, hogy a nagykövet kétszer vagy háromszor „lelátogat” a hercegségbe, ott részt vesz hivatalos eseményeken és találkozik az uralkodó herceggel. Az államfővel, II. Alberttel nagyon jó kapcsolatot sikerült teremtenem, miután átadtam neki a megbízólevelemet 2016 novemberében. Ismert, hogy a dédapja, II. Lajos nevelőapja, Festetics Tasziló herceg magyar volt, így rendszeresen megfordult Magyarországon vadászatok, családi események alkalmával, amelyről személyesen is beszéltünk.

Ősei között számtalan katonaembert találni: hadvezérekben, tábornokokban bővelkedik felmenőinek listája, közülük is kiemelkedik Károlyi Sándor főispán, tábornok. Van olyan elődje, aki kitüntetett szerepet kaphatna az erős katonai kötődés tekintetében?

A 18. századig a legtöbb arisztokrata család tagjai katonák voltak, a nemesség egyik célja a hadvitel, a haza fegyveres védelme volt. Nagykárolyi báró, majd gróf Károlyi Sándor valóban kiemelkedő kuruc tábornok volt, az ő személyét emelném ki ebben az összefüggésben. A nálam mintegy kétszázötven évvel idősebb ősömről a párizsi kiküldetésem alatt minden évben megemlékeztem, II. Rákóczi Ferenc fejedelem kapcsán. Köztudott, hogy Rákóczi a szatmári béke után Párizsba emigrált, a grosbois-i kamalduliak azon kolostorában töltött el több évet, amelyet a nagy francia forradalom idején leromboltak – egyébként a szívét is ott temettette el. Az egyházi létesítménynek egykor otthont adó Yerres községben áll egy Rákóczi-szobor, amely előtt a mindenkori nagykövet megemlékezik egy szeptember vasárnapon, a helyi templomban bemutatott szentmise után.

Ahányszor beszédet mondtam ott, hangsúlyoztam, hogy a Nagykárolyban köttetett béke, amelyet az ősöm, Károlyi Sándor főispán hozott tető alá és írt alá, példás volt a maga korában. A történészszakma is egyet ért abba, hogy a szatmári béke igazságos, konszolidált ediktum volt, én pedig ezt igyekeztem felmutatni a mai világban, amikor a békék néha még súlyosabb következményekkel járnak, mint a háborúk. Kívántam és kívánom, hogy ennek a mintájára okos békéket kössenek a hadban álló felek, nem olyanokat, amelyek újabb háborúkat idéznek elő.

Mint említette, sorkatona volt az 1970-es évek Franciaországában. Teherként vagy pozitív élményként érte meg a kötelező jellegű, határozott ideig tartó katonai szolgálatot?

Egy éves katonai szolgálatom egyetlen valódi tanulsága egy bizonyos Misztrál-művelet elnevezésű gyakorlathoz kötődik. Ez abból állt, hogy fél órán belül indulásra készen, teljes menetfelszerelésben kellett kijönnünk az alakulótérre. Ez rendben is van, minden katona tudja, hogy ez mit jelent, de valami irányt is kellett venni, csakhogy az nem csehszlovák határ volt, ahonnan esetleg behatolhattak volna a szovjetek, hanem a francia. Tehát a visszavonulás céljából képezték ki az akkori katonákat. Egyébiránt kicsit megrázott a katonai élet, mert az teljesen eltért a nyugalmas, egyetemi, polgári létezéstől. Emlékszem, az egyik kiképző altiszt, aki a fegyverhasználatra tanított minket, rámutatott az egyik puskára, majd szemrebbenés nélkül így szólt: „ez a puska arra való, hogy öljél!” Persze, hogy arra való, hogy öljek, nyugtáztam magamban, de mégis felkavaró hallani.

Novák Katalin köztársasági elnök tábornoki előléptetéseket és kinevezéseket adott át a fehérvárcsurgói kastélyban az október 23-i nemzeti ünnep alkalmából, alig néhány héttel a beszélgetésünk előtt. Precedensteremtő gesztus lehet, hogy a Sándor-palota két napra az önök rezidenciájára tette át a székhelyét?

Hatalmas megtiszteltetésnek és visszaigazolásnak éltem meg, hogy az államfő, akit egyébként régóta ismerek, alkalmasnak találta arra a kastélyt, hogy ide költöztesse a hivatalát. A Sándor-palota két napig a fehérvárcsurgói kastélyban működött. Katonai tiszteletadás mellett felvonták a nemzeti lobogót, honvédek őrizték a kastélyt! A tábornoki kinevezések átadása szintén nem semleges aktus, hiszen az ilyem államfői hatáskörbe tartozó kinevezéseket egyébként a Sándor-palotában adják át. Ha azt kérdezik, miben lelem örömömet, azt felelem, hogy nagy mértékben az ilyen eseményekben.

Önt, az arisztokratát nagyköveti tisztségében egy uralkodócsalád tagja, Habsburg György osztrák-magyar főherceg, az utolsó magyar trónörökös fia váltotta.

Habsburg György kinevezését a magyar kormány részéről nagyon bölcs húzásnak gondolom. Nagyjából huszonöt éve ismerjük egymást, együtt vagyunk az Aranygyapjas rendben, barátomként tekintek rá. Kiváló diplomata, aki pompásan ismer mindenkit Franciaországban, Közép-Kelet-Európának aligha van nála avatottabb ismerője, a franciák mégis nagyon értetlenül fogadták a kinevezése hírét és olyan megjegyzéseket tettek, amelyeken az ember csak mosolyogni tud. Habsburg Györgynek mostanra pompásan sikerült elmagyaráznia, hogy mi a feladata nagykövetként, rá tudott világítani, hogy mi hazánk szerepe az európai régióban, példamutató szakmai munkát végez. Egyébként, amikor megtudtam, hogy ő lesz az utódom, oda is súgtam az osztrák kollégámnak, akivel szintén baráti kapcsolatot ápoltam, hogy most már haza is mehet, mert az új nagykövet mindkét országot képviselni tudja. Ezen jót nevettünk.