Amerikai mesterlövész: semmiképpen sem telitalálat

Egy ilyen alap persze tálcán kínálja a lehetőséget mindkét irányba: lehet készíteni hazafias sziruppal a kelleténél jóval alaposabban leöntött, melldöngető, doktriner jellegű háborús propagandafilmet – valószínűleg ez lett volna a végeredmény, ha az első elképzeléseknek megfelelően Steven Spielberg ül a rendezői székben –, illetve elgondolkodtató, masszívan háborúellenes mozit is, ami kicsit talán arra is rávilágít, hogy mintha annak a bizonyos iraki háborúnak azért az akkori washingtoni vezetés nem igazolta volna kellő mértékben a megalapozását. Clint Eastwood megközelítése mindenképpen a második verzióhoz áll közelebb, de összességében inkább azt mondhatjuk, végül egyik útra sem lépett rá: megelégedett azzal, hogy Kyle önéletírása alapján, színezésekkel ugyan, de egyszerűen csak elmesélte egy elég szögletes, egyszerű gondolkodású texasi katona sztoriját. Ez arról az oldalról mindenképpen jót tett a filmnek, hogy mindkét irányban mentes lett a túlzott szájbarágástól, abból a szempontból viszont nem sült el túl szerencsésen, hogy a végeredmény különösebben nem is érinti meg a nézőt. Vagy jóval kisebb eséllyel érinti meg, ha az a bizonyos néző nem amerikai.

Olcsó, kizárólag érzelmektől fűtött moralizálgatásba persze most sem tanácsos belemenni, mint azt a különböző fórumokon, kommentszekciókban sokan teszik a film örvén. Mesterlövészek a világ összes hadseregében szolgálnak, nélkülözhetetlenek (ez is egy szakma, mondhatnánk némi cinizmussal), szükség van rájuk, ebbe belekötni, elítélni, öklöt rázva gyűlölködni és aljas orvlövészekről, illetve hasonlókról delirálni, mint azt sokan megteszik, szimpla korlátoltság. Az ugyanakkor kétségtelen tény, hogy Chris Kyle-ra nehéz nemhogy hősként, de akár még csak rokonszenves figuraként is tekinteni a film bő két órája alatt. Ennek pedig pont a főhős hűen ábrázolt fekete-fehér-igen-nem világlátása és fanatikus vonalassága jelenti az okát.

Itt bukik meg egyből minden említett vád, amely háborús kurzusfilmként hivatkozik az Amerikai mesterlövészre: Kyle és a minden arabot következetesen barbárként emlegető, az irakiakra válogatás nélkül állatként tekintő társai valójában nem jönnek le sokkal szimpatikusabban a vászonról, mint Abu Muszab az-Zarkávi vérszomjas hentesei, akiket üldöznek. Lehet, hogy odaát Chris Kyle mítosza némileg elhomályosítja a nézők tekintetét, de a világnak ezen a tájékán, ahol a Bush-kormányzat iraki háborúja finoman szólva sem tűnt soha kellően igazolt vagy pláne heroikus akciónak, elég egyértelműnek látszik mindez, még akkor is, ha a történteket amerikai szemszögből követjük végig. A legdidaktikusabb szemléltetési eszköz ehhez Kyle nemezise, a szíriai származású ellen-mesterlövész, aki az olimpiai dobogóról lelépve csatlakozott az al-Kaidához, és szintén szerető feleséget és kicsi gyermeket hagy otthon mindennap, amikor elindul levadászni a háztetőkről a megszállókat. (Ez a szál ebben a formában egyébként részben már az említett hollywoodi színezés eredménye.)

Eastwood ugyanakkor ezen a csapáson sem esik ki az események viszonylag semleges közvetítőjének szerepéből: nincs púder, nincsenek hangzatos sirámok arról, mennyire szörnyűséges a háború, viszont nem kezdett el ingét megszaggatva vezekelni sem a furcsa iraki háború miatt. Kyle eközben nem válik szerethető figurává, sajnálni meg aztán – számos, a vásznon felvonuló társával ellentétben – egy percig sem sajnáljuk, miközben nem tud kikeveredni abból a spirálból, amelybe a háború belehúzta: viszont mivel őt sem agyatlan, lelketlen gyilkológépként, hanem hús-vér emberként ábrázolják, Bradley Cooper pedig minden túlzás nélkül karrierje legemlékezetesebb alakítását nyújtja, gyűlölni is elég nehéz lenne. Vélhetően ez a sajátos, egyszerre eltartó, de mégis többrétegű megközelítés az oka annak, hogy a filmet minden irányból előszeretettel bírálják: mert voltaképpen mindenki azt magyaráz bele, amit akar.

És akkor ezen a ponton elérkeztünk a lényeghez: az Amerikai mesterlövész sajnos ezzel együtt sem igazán kiemelkedő mozi, és ennek elsődlegesen az az oka, hogy egyszerűen elmegy az ember mellett. A háborús momentumok sorozata, a városharc idegölő pillanatai maradéktalanul átjönnek, roppant hatásosra sikeredtek, a néző szinte ott érzi magát a poros iraki városokban, a sztori többi része viszont szétesik: lazán felskiccelt feleség, lazán felskiccelt gyerekek, lazán felskiccelt érzelmi meghasonulás és folyamatos, felfokozott poszt-traumatikus sokkállapot, vissza KELL mennem, le KELL lőnöm azt a másikat, a gyerekek várhatnak, a bajtársaim nem. Ennek a szálnak bizonyosan nem sikerült elegendő mélységet adni, bár egy átlagember nyilván ebben az esetben is csak roppant nehezen tudna azonosulni a megszállott, az ÜGYben maradéktalanul, kérdések nélkül hívő Kyle-lal. Így viszont különösen nehéz, és mivel a film nem szólítja meg, a néző néha határozottan azon kapja magát, hogy unatkozik, és nem kötik le a látottak. Ez pedig egy háborús film esetében baj.

Ha valaki nem tudná: Kyle élete utolsó éveiben volt bajtársainak segített megtalálni a céljaikat otthon, miután végre rálelt a lelki békéjére, és visszatalált a családjához is – egészen 2013-ig könnyítette sérült, rokkant társai mindennapjait, amikor is a sors egy egészen groteszk és beteg húzásának köszönhetően egy megháborodott amerikai veterán lőtte le amerikai földön. Az ezt feldolgozó utolsó tíz perc némileg árnyalja a mesterlövészről a megelőző majdnem két órában felvázolt képet, de a stáblista mellett mutatott eredeti dokumentumfelvételek, a temetési menet útvonalán csoportokban zászlót lengető emberek látványa sem feltétlenül változtatja meg a néző véleményét. Ha mást nem, hát ezt elérte Eastwood: mindenkiben tudatosulhat, hogy eléggé relatív, ki hős, illetve ki melyik cselekedetéért hős. És Chris Kyle-nak lehet, hogy pár éven belül lesz szobra az Egyesült Államokban, de hogy – kivételes katonai képességei elismerése mellett – még hazájában sem fognak rá soha közmegegyezéses amerikai ikonként tekinteni, az holtbiztos.

A film talán formálhatott volna ezen, de nem akart, ehelyett simán csak elmesélte, ki volt ő, erre viszont ebben a formában ma elsősorban az amerikai mozinézők kíváncsiak. Ahhoz, hogy másképp legyen, és az Egyesült Államokon kívüliek is úgy érezzék: amit látnak, az nekik szól, mélyebb, jobb forgatókönyvre lett volna szükség. Igen, akár több, a valóságtól elrugaszkodó elem bevetése révén is. De mivel ez a film elsősorban az amerikai mozinézőknek készült, talán hiba is rajta ilyesmit számon kérni.

Amerikai mesterlövész (American Sniper, 2014)

Gyártó: Village Roadshow / Mad Chance / 22nd & Indiana / Malpaso
Rendezte: Clint Eastwood
Producer: Clint Eastwood, Robert Lorenz, Andrew Lazar, Bradley Cooper, Peter Morgan
Forgatókönyv: Chris Kyle, Scott McEwen és Jim DeFelice könyve alapján Jason Hall
Fényképezte: Tom Stern
Zene: Joseph S. DeBiasi, Clint Eastwood
Vágó: Joel Cox, Gary D. Roach
Főszereplők: Bradley Cooper (Chris Kyle), Sienna Miller (Taya Renae Kyle), Max Charles (Colton Kyle), Luke Grimes (Marc Lee), Jake McDorman (Biggles), Sammy Sheik (Musztafa)
Gyártási költség: 58,8 millió dollár
Mozibevétel február 23-ig: 428,1 millió dollár (ebből amerikai mozibevétel: 319,6 millió dollár)
Magyarországi mozipremier: 2015. február 19.
Forgalmazza: InterCom