Ugrás a tartalomhozUgrás a menüpontokhozUgrás a lábléchez

A 2000-es évek tíz legvéresebb terrortámadása

Szöveg: Szűcs László |  2013. november 30. 12:15

Az általánosan elfogadott definíció szerint a terrorizmus az erőszak alkalmazásának olyan stratégiája, amelynek elsődleges célja a félelem és a zavar keltése, valamint ezen keresztül meghatározott politikai, ideológiai vagy vallási célok elérése. Bár a terrorizmus története évszázadokra nyúlik vissza, az igazán véres terrortámadások azonban csak a XX. század második felétől jellemzik a történelmet. Heti – szokásunkhoz híven szigorúan szubjektív szempontok szerint összeállított – tízes listánkban a 2000-es évek tíz legvéresebb terrortámadását soroljuk fel.

2001. szeptember 11.: Amerikai Egyesült Államok – New York, Arlington

Valószínűleg mindenki egyetért abban, hogy a 9/11 néven is emlegetett New York-i és arlingtoni terrorakciók nemcsak a „legvéresebb", hanem a „legsokkolóbb" jelzőt is kiérdemelték. A Világkereskedelmi Központ ikertornyai, illetve a Pentagon elleni, utasszállító repülőgépekkel elkövetett terrortámadásoknak – valamint a Shanksville mellett földbe csapódott negyedik gépen utazókat is ideszámítva –, a géprablókkal együtt közel háromezer áldozata volt, a sebesültek száma pedig meghaladta a hatezret. A biztonságpolitikával foglalkozó szakemberek szerint a szeptember 11-i terrortámadásokat követően megváltozott a világ: előtérbe került a nemzetközi terrorizmus, illetve az ellene indított globális háború kérdése. A 9/11-es amerikai eseményeket a NATO az egész szövetség elleni támadásnak minősítette, ezzel – a szervezet megalakulása óta először – először léptették életbe az ötödik cikkelyben leírtakat.

1595963726
9/11 sokkolta a világot



2002. október 23.: Oroszország – Moszkva

Új fejezetet nyitott a nemzetközi terrorizmus történetében a csecsen Moszvar Barajev, amikor 2002. október 23-án – több mint negyven fegyveres élén – elfoglalta a moszkvai Dubrovka színházat, s túszul ejtett közel 900 vendéget és színészt. Az orosz főváros egyik leghíresebb színházában éppen egy nagysikerű musicalt, a „Nord-Ost"-ot játszották, amikor Barajev csapata megrohanta a Melnyikov utcai épületet. A terroristák követelése a csecsenföldi harcok beszüntetése és az orosz csapatok kivonása volt. Három napi eredménytelen tárgyalás után az orosz erők a katonai akció mellett döntöttek, amelyet a különleges alakulatok néhány perc alatt hajtottak végre. Az akció kezdete előtt altatógázt juttattak a színházterembe, így a kommandósok ellenállás nélkül tudták „kiiktatni" a terroristákat, akik közül egyik sem tudta működésbe hozni a testére erősített robbanószerkezetet. Sajnos azonban az altatógáz összetételével – esetleg mennyiségével – gond volt, így a mentőakció közben a túszok közül 130-an veszették életüket. Mai napig sokat vitatkoznak azon, hogy pontosan mi is okozta a tragédiát, az azonban biztos, hogy a Dubrovka színházi támadás az egyik legtragikusabb végű terrorakció volt a világtörténelemben.

1595963726
A moszkvai színház elleni támadás új fejezetet nyitott a terrorizmus történetében

2004. március 11.: Spanyolország – Madrid

191 halott, több mint kétezer sérült. Ez volt a tragikus mérlege annak a spanyolországi terrortámadásnak, amit – a későbbi vizsgálat megállapítása szerint – egy, az al-Kaida közelében álló, ám a nemzetközi terrorszervezethez nem kapcsolódó csoport hajtott végre 2004. március 11-én a madridi Atocha pályaudvarokra tartó személyvonatokon. Négy vonaton összesen tíz robbanás történt – később a tűzszerészek még három fel nem robbant robbanószerkezetet találtak. Két robbanásól az Atocha állomás biztonsági videórendszere felvételt is készített. A madridi terrorakciót minden idők legvéresebb európai merényletének tartják.

1595963726
A madridi merényletben 191-en haltak meg

2004. szeptember 1.: Oroszország – Beszlán

Éppen tanévnyitót tartottak az Oroszország észak-kaukázusi régiójához tartozó Észak-Oszétiában fekvő Beszlán 1. számú általános iskolájában, amikor főként ingus és csecsen fegyveresekből álló csoport foglalta el az intézményt, túszul ejtve csaknem 1100 embert, köztük 777 gyereket. A terroristák Samil Baszajev csecsen hadúr parancsára rohanták le az iskolát, s azt követelték, hogy az orosz csapatok vonuljanak ki Csecsenföldről és Moszkva fejezze be a második csecsen háborút. A terroristákkal folytatott tárgyalások három nap után sem vezettek eredményre, így az orosz biztonsági erők a fegyveres akció mellett döntöttek. A katonák és a rendőrök harckocsikat, gyújtórakétákat és nehézfegyvereket is bevetve rohamozták meg az épületet, órákon keresztül tartó kaotikus tűzharc alakult ki. Bár a támadókat sikerült megölni, a „mentőakcióban" 334 túsz – köztük 186 gyerek – is életét vesztette. Az akcióban emellett több százan megsebesültek vagy eltűntek.

1595963727
A beszláni áldozatok fényképe az iskola falán

2005. július 7.: Nagy-Britannia – London

A 2001-es 9/11 mintájára 7/7 néven is ismert londoni terrortámadás célpontja a brit főváros metrórendszere volt. Brit állampolgárságú muszlim férfiak – három pakisztáni és egy jamaikai származású – összehangolt öngyilkos merényletet hajtottak végre a reggeli csúcsforgalomban. Reggel 8 óra 50 perckor – egymást követően, 50 másodperces időközökkel – három bomba robbant a metró szerelvényein. A negyedik pokolgép egy órával később – egészen pontosan 9 óra 47 perckor – egy emeletes buszon lépett működésbe, a Tavistock téren. A merényletekben – az elkövetőkkel együtt – ötvenhatan veszették életüket, hétszázan pedig megsebesültek. A későbbi vizsgálat megállapította, hogy a házi készítésű robbanóanyagokat az elkövetők a hátizsákjaikba rejtve juttatták fel a tömegközlekedési eszközökre és szinte majdnem biztos, hogy saját maguk hozták működésbe a pokolgépeket. A négy – 18 és 30 év közötti merénylő – korábban nem szerepelt a hatóságok nyilvántartásában, közülük ketten egy később megtalált videóüzenetben „magyarázták el" tetteik indokait.

1595963727
Londoni metrószerelvény a merénylet után

2008. november 26.: India – Mumbai

Az India gazdasági központjának számító Mumbaiban 195 ember – köztük 22 külföldi – életét követelte az a terrortámadás, amelynek végrehajtói a Taj Mahal hotel mellett egy éttermet, kórházat, pályaudvart, rendőrkapitányságot és egy zsidó szervezet székházát is megtámadták. A terroristák, illetve a katonák és a rendőrök között három napig tartottak a harcok. A Mumbait csaknem hatvan óráig rettegésben tartó merényletsorozat kitervelői külföldi – nagy valószínűséggel – pakisztáni terroristák voltak. A jól szervezett, alaposan előkészített terrorcselekmények célja az volt, hogy pánikot idézzenek elő, ezért választottak a támadók előkelő célpontokat és öltek meg válogatás nélkül külföldieket.

1595963727
Az egyik mumbai merénylő

2011. július 22.: Norvégia – Oslo, Utøya

Anders Behring Breivik nevét egy nap alatt ismerte és tanulta meg a világ: a szélsőjobboldali elveket valló norvég férfi országa történetének legvéresebb, legsúlyosabb és legsokkolóbb merénylet-sorozatát hajtotta végre, kioltva ezzel összesen 77 ember életét. A tömeggyilkosság Oslo kormányzati negyedében kezdődött, Breivik a miniszterelnök irodájának közelében, egy autóba rejtett el egy bombát, amely nyolc emberrel végzett. Amíg a véres akciót követő mentés zajlott, a férfi Utøya szigetére utazott, ahol – rendőrnek öltözve – a Munkáspárt ifjúsági szervezetének nyári táborában kezdett el lövöldözni. Két fegyverből több száz lövést adott le az összehívott táborozókra, összesen 69-en haltak meg az ámokfutás következtében. A szigetre érkező rendőrök előtt a merénylő letette a fegyvereit és megadta magát.

1595963727
Rendőrök gyűjtötték össze az áldozatok holttesteit Utøya szigetén

2013. április 15.: Amerikai Egyesült Államok – Boston

Barack Obama amerikai elnök terrortámadásnak minősítette a bostoni maratoni futóversenyen elkövetett merényletet. A népszerű sportverseny célegyenesében – 12 másodperces eltéréssel – két pokolgép is robbant, kioltva három ember életét, 144 sportolót és nézőt pedig megsebesített. A detonációkat házilag készített és az út mellé helyezett kukákba rejtett pokolgépek okozták. A bostoni rendőrség három nappal később tartóztatta le a merénylet egyik feltételezett gyanúsítottját, Dzsohar Carnajevet, aki bátyjával – a merénylők után indított hajtóvadászat közben életét veszett – Tamerlan Carnajevvel közösen tervelte ki és hajtotta végre a világot sokkoló robbantásokat. Az amerikai közvélemény úgy értékelte, hogy a bostoni maratonon végrehajtott merénylet volt a legsúlyosabb a 2001. szeptember 11-i események óta.

1595963728
Az egyik bostoni bomba robbanásának pillanata

2013. május 22.: Nagy-Britannia – London

Gépkocsival a járdára hajtott, elütött egy katonát, majd a földön fekvő súlyos sérültet késekkel és húsvágó bárdokkal összekaszabolta két férfi. A nyílt utcán, több száz járókelő szeme láttára elkövetett gyilkosság után az elkövetők a helyszínen maradtak, s megvárták a kiérkező rendőröket, akikre ugyancsak rátámadtak, csak célzott lövésekkel sikerült őket megállítani. A brit kormány, nem sokkal a támadás után közölte: terrorcselekmény történt. A két nigériai származású merénylő – Michael Adebolajó és Michael Adebowale – Nagy-Britanniában nőtt fel és nevelkedett. Áldozatukat, a 25 éves Lee Rigbyt minden valószínűség szerint véletlenszerűen választották ki, „bűne" mindössze annyi volt, hogy a hadsereget támogató feliratú pólót viselt.

1595963728
A londoni katonagyilkosok a helyszínen várták meg a rendőröket


2013. szeptember 22.: Kenya – Nairobi

Az al-Kaida nemzetközi terrorszervezettel szövetségben álló as-Sabab szomáliai milícia hajtotta végre az év legsúlyosabb terrortámadását Kenyában: a gyereknap miatt is zsúfolt Westgate Mall bevásárlóközpontba betörő, 10-15, felfegyverzett maszkos támadó vaktában kezdett el lövöldözni, majd több robbantást is végrehajtott. Később túszokat szedve barikádozták el magukat az épületben. Több napos harc árán sikerült csak meghátrálásra kényszeríteni a terroristákat. Sajtóértesülések szerint az akció mögött a Fehér Özvegy néven ismert, világszerte körözött, angol terroristanő állhatott, ezt azonban az eddigi vizsgálatoknak nem sikerült hitelt érdemlően bebizonyítaniuk. Kenyában ez volt a legvéresebb terrortámadás 1998 óta, amikor az al-Kaida terrorszervezet felrobbantotta az ottani amerikai nagykövetséget, kioltva több mint kétszáz ember életét.

1595963728
Nairobiban egy bevásárlóközpontban csaptak le a terroristák

* * *

Listánk – mint cikkünk bevezetőjében is említettük – szubjektív szempontok szerint készült. Szerkesztőségünkben a fent említett tíz esetet tartjuk a 2000-es évek legvéresebb  terrorcselekményeinek. Természetesen azzal is tisztában vagyunk, hogy néhány országban – például Irakban – sajnos szinte mindennaposak a több tucatnyi halálos áldozattal járó merényletek.

(További Top 10-es összeállításainkat ide kattintva olvashatják!)