Az elpusztíthatatlan

Az amerikai háborús filmek gyakorta kiérdemlik – sokszor jogosan – a „propagandaízű" jelzőt. Hiszen hőseik általában emberfeletti önfeláldozással, elkötelezettséggel, erővel és kitartással bírnak, és persze gyakorlatilag golyóállók. Na de mit mondjunk, ha a valóságban is léteznek ilyen példák?

Howard ezredes a vietnami háború alatt – négy alkalommal hosszabbítva missziós idejét − az amerikai hadsereg különleges erőinél szolgált. Feladatai során felderítéssel, megfigyeléssel, és gyakorlatilag kémkedéssel is megbízták. Legfőbb küldetése a Ho Chi Minh ösvény teljes feltérképezése és az ott zajló események szabotálása volt. Hatvanfős alakulata élén nemegyszer a Vietkong-csapatok háta mögött tevékenykedett, sokszor heteken keresztül. Harcedzettségüket és feladatuk nehézségét mutatja, hogy a hasonló méretű egységek közül Howard ezredesé (akkor még altiszt) volt a legtöbbször kitüntetett, benne öt olyan katonával, akiket a legmagasabb kitüntetéssel, a Becsület Érdemrenddel is elismertek.

Magát Howardot is háromszor jelölték e kitüntetésre tizenhárom hónapon belül.
Először 1967 novemberében, amikor egységét egy ellenséges mesterlövész a földhöz szegezte. Embereit védelemre utasította, ő maga pedig felkutatta a gerillaharcost és megölte.
Második alkalommal akkor került a legnemesebb kitüntetés közelébe, amikor egy észak-vietnami géppuskás folytonos tüze centikre a feje fölött húzott el, elválasztva embereitől, fedezékbe kényszerítve. Emberei elmondása szerint úgy sikerült megsemmisítenie a tűzfészket, hogy gyakorlatilag vaktában lövöldözött, a feje felett tartva M−16-osát. „Mintha csak érezte volna, hol vannak…" − vélték. Ugyanekkor egy másik géppuskaállást is elintézett, bár ezt már sokkal letisztultabb módon: kézigránáttal. Ez alkalommal a felterjesztés „csak" az Ezüstcsillagig futotta, bár Howard ezt sosem sajnálta.

Harmadik Becsület Érdemrend közeli élményére csaknem egy évet kellett várnia. Őrjárata egy ellenséges PT−76-os harckocsiba botlott, amelynek tűzereje meghátrálásra kényszerítette csapatát. Első sebesüléseit ekkor szerezte, s ugyan sikerült kiiktatniuk a lánctalpas akadályt, a vész elültével sem volt hajlandó tábori kórházba térni. Persze akkor még fogalma sem volt arról, hogy másnap váratlanul egy légvédelmi gépágyúba rohannak, aminek újabb vérző sebeket „köszönhetett". De kitartott. Megsemmisítették az állást, ezzel megmentve egy közelben lezuhant UH−1-es Huey helikopter személyzetét.
Immáron harmadik alkalommal is lecsúszott minden katona legnagyobb kitüntetésétől. Felterjesztését végül egy Szolgálati Kereszt koronázta meg.

Sebesüléseiért kapott Bíborszív elismeréseit – a már felsoroltakon túl − olyan bevetéseken érdemelte ki, mint például amikor egy eltűnt katona megtalálásán igyekeztek. Ugyan a rémült bakát sikeresen magukhoz vették, a Vietkong rajtuk ütött. Ezúttal Howard saját M−16-os gépkarabélya okozta arcsérülését, amikor is a felhevült fegyver csöve egy robbanás következtében szétnyílt, repeszekkel beterítve a parancsnokot. De ez sem tántorította el attól, hogy egy sebesült bajtársához kússzon, elállítsa vérzését, és megmaradt pisztolyával továbbküzdve, saját csapataik mögé vonszolja társát.

E hőstette után végre – ugyan sokáig kérdéses volt – a hadvezetés szerint is kiérdemelte a Becsület Érdemrendet, amit Nixon elnöktől vehetett át.
Robert L. Howard ezredesként szerelt le 1992-ben. Medáljai mellett még egy elismeréssel büszkélkedhetett: a második világháború óta ő volt a legtöbbször kitüntetett amerikai katona.

A rákkal való hosszas küzdelme 2009-ben ért véget. Sírja az arlingtoni nemzeti temetőben található.