Az Isonzó völgy hagyatéka – harmadik rész
Szöveg: Snoj Péter | 2014. július 30. 11:04A Szlovénia és Olaszország határán kanyargó Isonzó folyó vidékét két éven át sújtotta az első világháború. A Nagy Háború poklának nyomai ma is tetten érhetők az egykori frontvonalon. (Képriport.)
Az Isonzó völgyéről túlzás nélkül elmondható, hogy minden hegygerincen, minden völgyben ma is jelen vannak a háború mélyreható nyomai. Mindezek közül a leghíresebb a Kolowrat-hegy tetején felújított állapotban megtekinthető lövészárok rendszer.
E rendszer két éven át szolgált második védelmi vonalként az olasz katonák számára, egészen az 1917 októberi áttörés pillanatáig. A felszín alatti járatok valóságos labirintust rejtenek, amelyeket egykor az itt élő katonák töltöttek meg.
A történészek szerint ezen lövészárkokból a rendszeresített puskákkal valójában képtelenség volt átlőni a szemközti hegyekre. Valós tűzerővel csak a tüzérségi ágyúk bírtak. De ezekkel sem direkt találatra igyekeztek, hanem a becsapódások okozta hegyomlásokra.
A sziklába vésett lövészárkokat műszaki alakulatok alakították ki. Ahol lehetett robbantottak, ahol a beomlás veszélye fenyegetett, fúrtak. Munkájuk időtállósága a mai napig jól látható.
A lövészárkok fedett és fedetlen szakaszokból állnak. Itt állomásoztak azok az olasz katonák, akiket akkor vetettek volna be, ha az első vonal elesett volna. Erre először és utoljára 1917. október 24-én került sor, de a monarchiás katonák támadása mindent elsöprőnek bizonyult.
Történészek szerint az olaszokat olyan váratlanul érte a támadás, hogy a tüzérségi alakulatokat épp nagymosás közepette riadóztatták, de már képtelenek voltak időben reagálni. Sok olasz katonát a háború után perbe fogtak gyávaságért, mert harc helyett elmenekültek vagy megadták magukat.
Két évnyi állóháború után a caporettói áttörés bizonyult az első sikeres támadásnak, ami végül eldöntötte a végeláthatatlan isonzói csaták sorsát. Az offenzíva sikere abban rejlett, hogy az osztrák, magyar és német katonák vezetői több napos tüzérségi előkészítés helyett csak pár órán keresztül tartotta tűz alatt az olaszokat.
Mindössze négy óra után egyszerre indultak meg a hegyekben és a völgyekben állomásozó csapatok. Így az olaszok képtelenek voltak egy-egy frontszakaszra koncentrálni erejüket.
A kolowratihoz hasonlóan megdöbbentő kép tárul elénk a Sabotin-hegy csúcsán, ahol az olasz katonák nem kevesebb, mint tizenkét szinten alakítottak ki barlangjáratokat a hegy belsejében.
A ma üres tárnák egykor valóságos katonavárost alkottak. A lőrések közelében még ma is tapintható az a történelem, amit a katonák maguk mögött hagytak.
A könnyebb célzás érdekében a rés felső falán boltívet hagytak, hogy a sisaknak is jusson hely.
Máshol még most is látható az a mérce, ami szerint mozgatták az ágyútalpat a már rég belőtt koordináták szerint.
Nem messze Kobaridtól (akkori nevén Caporettó) található Most na Sociban egy igen különleges vasúti viadukt. A völgyön átívelő építményt még ma is erőd védi, az annak tövében található bunkerrel.
Úgy tartották, hogy aki az erődöt bírja, az a völgy ura is, hiszen innen tökéletesen belátni minden mozgást, hegyen és völgyben egyaránt.
Az erőd ma is ugyanolyan erőteljesen áll, mint ahogy száz éve megépítették. Jól láthatók a vasajtók és ablakzárók, rajtuk a kialakított lőrésekkel.
Mai állapota igencsak lehangoló. Leginkább szeméttárolónak használják, mindeközben hagyják, hogy lassan, de biztosan az enyészet úrrá legyen rajta.
(Vége!)
Fotó: a szerző felvételei
