Egy város halála

A név azonnal ismerős lehet. Picasso talán leghíresebb műve éppen az 1936. április 26-án bekövetkezett támadás emlékére készült, s az értelmetlen pusztítást talán azóta sem tudta művész ennyire plasztikusan és hatásosan feldolgozni. De mi is történt pontosan azon a régi, tavaszi napon?

Spanyolországban az 1930-as évek elején zűrzavaros idők kezdődtek. A birodalom összeomlása után a királyság intézménye sem húzta sokáig. 1931-ben elmenekült az országból XIII. Alfonz, az utolsó uralkodó, s rögtön ki is kiáltották a köztársaságot, amely azonban működésképtelennek bizonyult. Jobb- és baloldali kormányok váltották egymást. Így nem is lehetett tartós eredményeket elérni. Az 1936-os választásokat éppen a baloldal nyerte, ám a jobbosok ekkor már nem kívántak demokratikus eszközökkel élni. Katonai felkelés tört ki, s kezdetét vette a három évig tartó polgárháború, amely végül a Franco tábornok vezette nacionalisták győzelmével zárult.

A lángba borult ország a külföldi hatalmak tesztpályájává vált. A republikánus oldalnak a Szovjetunió igyekezett segíteni, míg Franco falangista csapatait a náci Németország és a fasiszta Olaszország támogatta. A támogatás természetesen hadianyagokra és technikára, katonákra vonatkozott, akiket Spanyolországba vezényeltek, szigorúan „önkéntes" alapon. A legtöbbet a németek profitálhattak a dologból. Hitler hatalomra jutása óta eszeveszett sebességgel fegyverkeztek, a spanyol polgárháború pedig jó alkalmat nyújtott nekik, hogy élesben is kipróbálhassák az addig csak gyakorlatokon tesztelt fegyvereket és haderőt. A náci fegyverkezés egyik leglátványosabb ága a Luftwaffe, a légierő létrehozása volt. Már a polgárháború kezdetén támogatták Franco csapatait. A hírhedt Condor-légió légi ereje mintegy 100 különböző típusú gépből állt, ám az elméletben kiválóan kiképzett pilóták gyakorlatban még nem próbálhatták ki magukat. A Luftwaffénak kapóra jött tehát Franco kérése, és szívesen vezényelték Spanyolországba az állományt.

Az igazi tűzkeresztségre 1937. április 26-án került sor, Guernica városánál. A településen és környékén köztársaságpárti csapatok állomásoztak. Az ő mozgásukat akarta a huszonnégy bevetett Condor-gép megakadályozni, amikor a Guernicából kivezető hidat és utakat kezdték bombázni. Az elsődleges szempont tehát nem a terrorbombázás volt, hanem tisztán katonai jellegű csapás. A dolgok akkor vettek rossz fordulatot, amikor a célba ért bombák találatainak füstje beborította a települést. A német pilóták rossz helyzetfelismeréssel vaktában kezdték leszórni halálos terhüket, ráadásul az első hullámban érkező támadás következtében kitört tűzvész riasztó gyorsasággal terjedt szét a település egészén, gyakorlatilag romba döntve a várost, borzalmas pusztítást végezve a civil lakosság soraiban.

Az áldozatok számában a mai napig nem sikerül megegyeznie a történészeknek. Hivatalosan 126 halottat jegyeztek fel, de ennél jóval több, félezres veszteségekről is beszélnek. Miután ez volt a német légierő első csapása a nácik hatalomra kerülése óta, a világsajtó azonnal felkapta a hírt. A németek és a spanyol falangisták természetesen titkolni szerették volna, hogy egy idegen ország hadereje ennyire nyíltan avatkozott be a konfliktusba, így egész egyszerűen a republikánusokra fogták a dolgot, mondván, ők gyújtották fel visszavonulás közben a várost.

Guernica esete azért lett különleges, mert ezt a támadást tartják a történelem első terrorbombázásának. Egyes történészek szerint nem volt az, csupán egy elbaltázott akcióról van szó, amely a fatális véletlenek összjátékának köszönhetően több száz civil életét követelte. Mindez azonban csak elméleti okoskodás, játék a szavakkal. A város a minden logikát és értelmet nélkülöző pusztítás szimbóluma lett, akárcsak Picasso híres képe.

A bombázás hatvanadik évfordulóján, 1997-ben a német parlament határozatban ítélte el a támadást, és bocsánatot két az áldozatoktól.