Ugrás a tartalomhozUgrás a menüpontokhozUgrás a lábléchez

Hetven év után betűzték ki a hadifoglyok titkos üzenetét

Szöveg: honvedelem.hu / mult-kor.hu |  2013. május 16. 16:07

Matematikusok, történészek és földrajztudósok fogtak össze, hogy megfejtsenek egy hetven évvel ezelőtti, a brit MI9 által használt titkos üzenetet. A titkos kódokat a brit hadügyminisztérium szigorúan titkos, MI9 kódnevű részlege használta, hogy információkhoz jusson az európai hadifogoly-táborokban élő katonáktól és kísérletet tegyen kiszabadításukra.

1595954171

A levelek arról szólnak, hogy a szövetségesek hogyan próbálták meg kiszabadítani a hadifoglyokat, s hogy a katonák milyen információkkal látták el londoni feletteseiket a háború idején.

A matematikusokból, történészekből és geográfusokból álló kutatócsapat figyelmét a néhai John Pryor leszármazottjai hívták fel a titkos üzenetekre; Pryor alhadnagyként szolgált a brit fegyveres erőkben és akkor fogták el, amikor társai dunkirki kiszabadítását tervezte.

Pryor 30 évvel ezelőtt értesítette családtagjait a levelek létezéséről, azonban arra már nem emlékezett, hogyan „működtek" a kódok.

A kutatást Barbara Bond (Plymouth University) kezdte meg, miután egy véletlen folytán beszélgetésbe elegyedett John Pryor fiával, Stephen Pryorral, s tőle megtudta, hogy a veterán több titkos levelet is küldött a németországi hadifogoly-táborokból.

Az alkalmi kutatópáros nem járt sikerrel, így David McMullan matematika professzorhoz fordultak, akinek az apró jelekből sikerült kihámoznia a részleteket, így például azt, ha Pryornak térképre vagy útlevelekre volt szüksége. A meneküléshez szükséges lényegi információkat egy, a táborban levő kódírónak juttatták el, aki tudta, hogyan kell elrejteni azokat az éber őrök elől.