Hibák sorozata vezetett a szarajevói merénylethez

Hosszú út vezetett azonban odáig, hogy a fiatal nacionalista szerb diák, Gavrilo Princip meghúzza a ravaszt. Pollmann Ferenc úgy látja, a merénylet mögött számos ok húzódott meg. Az egyik legfontosabb a törökök által egykor évszázadokon át megszállva tartott terület lakosságának összetétele, ami igencsak vegyes képet mutatott: jelentős százalékban szerbek, valamint horvátok és bosnyákok lakták. Vallási szempontból is hasonló volt a megosztás. A Balkánnak, és egyben Európának is itt húzódott a vallási törésvonala, amely elválasztotta a katolikus és az ortodox vallású népességet, továbbá igen jelentős számban éltek itt muszlimok is. 

A történész hozzátette: meglehetősen nehéz volt kormányozni ezt a két tartományt. A szerbek határozottan arra törekedtek, hogy elszakítsák a területet Ausztria−Magyarországtól, s egy leendő délszláv állam részévé tegyék, amelyet akkoriban„Nagy Szerbiaként" emlegettek. Ezzel a törekvéssel az osztrák−magyar kormány természetesen szemben állt, illetve megpróbált ellene minden lehetséges módon védekezni. Ám a Monarchiára jellemző etnikai feszültségek jelentősen megnehezítették a kormányzást, ezek a problémák pedig a legélesebben itt vetődtek fel, ebben a két, vegyes lakosságú tartományban.

Annak a nagyszabású hadgyakorlatnak, melyre Ferenc Ferdinánd a Balkánra utazott, szintén az volt a lényege, hogy az állam erejét fitogtassa, valamint demonstrálja, hogy kézben tudja tartani a helyzetet – vélekedett Pollmann Ferenc.
A merényletet hosszas szervezés előzte meg. Bár a szerb kormány szerepe a mai napig tisztázatlan, az előkészületek nyomai egyértelműen Belgrádba vezetnek. Ez a kortársak számára is világos volt, ám a befolyás mértéke ma sem teljesen tisztázott, már csak azért sem, mert ekkoriban számos, a kormánnyal szemben ellenérdekelt katonai szervezkedés is folyt.

A trónörökös elleni merényletet a Belgrádban tanulmányokat folytató Gavrilo Princip és a nyomdász Nedeljko Čabrinović tervelték ki április végén. Ehhez később csatlakozott Trifko Grabež is. Fegyverekhez a szerb katonai hírszerzés főnöke, Dragutin Dimitrijević ezredes segítségével jutottak, a Fekete Kéz szervezetének támogatásával. Az előkészületekbe bekapcsolódott az Ujedinjenje ili smrt, azaz Egyesülés vagy halál nevű titkos szervezet is. Princip és két társa május végén titokban átlépte a szerb határt. Felszerelésük hat bombából és négy pisztolyból állt.

A szervezkedés a merénylet stádiumában már hét személyből állt: három olyan fiatalemberből, akik egymást Belgrádban ismerték meg, s rajtuk kívül volt egy másik hármas, amelynek tagjait Boszniában toborozták. E két hármas tagjai igazából nem ismerték egymást, egy összekötő segítségével tartották a kapcsolatot – tudtuk meg a történésztől.
A trónörökös és felesége védelmére megvoltak a megfelelő intézkedések, de mint utólag kiderült, ezek nem voltak elég hatékonyak. A trónörököst nem lehetett egyszerűen védeni, már csak azért sem, mert Ferenc Ferdinánd nem szerette testőrökkel körülvenni magát. A trónörökös pár és a delegáció biztonságáért  Bosznia-Hercegovina tartományfőnöke volt a felelős, aki lényegesen enyhébb védelmi intézkedéseket foganatosított, mint amilyeneket 1910-ben alkalmaztak, amikor Ferenc József látogatott a bosnyák fővárosba, Szarajevóba. Akkor kettős sorban álltak a katonák a király útvonala mentén. Ha ez 1914-ben is így történik, a merénylőknek esélyük sem lett volna. De a trónörökös és a biztonságiak egyaránt alábecsülték a veszélyt.

Az első, akkor még sikertelen merényletkísérletre tíz óra után került sor. Miután Nedjelko Čabrinović megkérdezte a közelben tartózkodó rendőrtől, hogy melyik a trónörököst szállító gépkocsi, az pedig megmondta neki, a merénylő egy kibiztosított kézigránátot hajított az említett jármű felé. A sofőr ekkor − felismerve a helyzet súlyosságát − gyorsított, így a kézigránát a hátrahajtott tetővászonra esett. Néhány repesz eltalálta ugyan a trónörököst szállító járművet is, de komolyabb sérülés nem történt. Čabrinović a folyóba vetette magát, ám elfogták. Ezután ciánkapszulával kísérelt meg öngyilkosságot, ez azonban nem sikerült neki.

Ferenc Ferdinánd a városháza felé vette az irányt, ahol a polgármester, aki még nem értesült a merényletről, elkezdte az üdvözlőbeszédét. A trónörökös az ünnepség után úgy döntött, a katonai kórházban meglátogatja Potiorek táborszernagy merényletben megsérült szárnysegédjét. A merényletre való tekintettel ekkor már változott az útvonal, azonban a konvoj első két járműve az időközben kiürített szélesebb folyóparti út helyett az eredeti tervet követve behajtott a szűk Ferenc József utcába. Őket követte a trónörökös sofőrje is, majd hogy hibáját korrigálja, a sarkon, a zsúfolt járda mellett lefékezte a gépkocsit.

A történész rámutatott: ez végzetes hibának bizonyult, ugyanis Gavrilo Princip néhány lépésre tartózkodott a helyszíntől, villámgyorsan felmérte a helyzetet, majd előrántotta és elsütötte a fegyverét. Bár a főherceg a legenda szerint ekkor még ezt ismételgette: „Semmiség!" („Es ist nichts!"), ő és felesége is halálos sérülést szenvedett.

Ezek az utolsó szavak valójában aligha hangozhattak el, mivel a trónörökös sérülései kizárták, hogy bármit is mondjon. Zsófia a haslövés következtében azonnal elhunyt, a trónörökös még élt, mikor a kormányzói palotába szállították, de a nyaki főütőerét és torkát ért lövés miatt már csak percei voltak hátra. Principet hamarosan elfogták a rendőrök. Társához hasonlóan ő is megpróbált cián segítségével öngyilkosságot elkövetni, ám ismét hatástalannak bizonyult a szer.
A merénylet világszerte hatalmas visszhangot keltett.

A háború felé tartó európai nagyhatalmak ekkor már csak a megfelelő alkalomra vártak, így szinte kapóra jött Ferenc Ferdinánd meggyilkolása, ami kellően sokkoló volt ahhoz, hogy casus bellit szolgáltasson.