Megsemmisítő orosz vereséget hozott a 20. század egyik első nagy háborúja
Szöveg: Draveczki-Ury Ádám | 2016. február 8. 8:491904. február 8-án kezdődött meg a 20. század egyik első háborúja, amelyben Oroszország és Japán feszült egymásnak a távol-keleti uralomért. A konfliktus a cári udvar megsemmisítő vereségével ért véget, ugyanakkor hiába jött ki belőle megerősödve, a szigetország is igen komoly veszteségeket szenvedett.
A japánok mindezzel alaposan beletenyereltek a cári Oroszország érdekeibe is: Koreát az oroszok is akarták, és ugyan eleinte úgy tűnt, megegyeznek egymással, ez végül sajnos nem sikerült. Japán először a bokszerlázadás nemzetközi leverését követően Oroszország által megszállt Mandzsúria katonai kiürítését kérte Szentpétervártól, és ennek fejében elismerte volna a cár bizonyos gazdasági igényeit a térségben. Az oroszoknak azonban mindez nem volt elég, főleg, hogy a japánoknak eszük ágában sem volt átengedni nekik Koreát, még részlegesen sem.
Mindebből patthelyzet alakult ki, és miután az oroszok számos kérés és üzenetváltás után sem távoztak Mandzsúriából, Japán végül a tettek mezejére lépett: 1904. február 6-án elsüllyesztettek két orosz hadihajót, majd két nappal később megtámadta a Port Arthurban állomásozó orosz csendes-óceáni flottát. Ezután pár órával hivatalosan is hadat üzentek a cárnak.
Amilyen a kezdet volt, olyan lett a folytatás is: a meglehetősen gyengekezű, tétova és alkalmatlan utolsó orosz cár, II. Miklós a történtek után napokig tétlenkedett, mivel tanácsadói korábban kizártnak tartották a japán támadást, és azzal sem tudtak mit kezdeni, hogy az akciót – a diplomáciai játékszabályok félresöprésével – nem előzte meg formális hadüzenet a japánok részéről, nem mintha ez ekkor már bármin is változtatott volna.
Oroszország tehát megkésve és szétesve reagált az arcába hajított kesztyűre, és gyakorlatilag később is tehetetlennek bizonyultak a konfliktusban: noha majdnem kétszeres túlerővel álltak szemben, a japánok ügyes és határozott manőverekkel blokkolták az orosz tengeri haderőt, megsemmisítve annak jelentős részét, miközben szárazföldi erőik partra szálltak Mandzsúriában, illetve Koreában. A cári haderő az év hátralévő részében mind a vízen, mind a szárazföldön hátrálni és védekezni kényszerült, miközben súlyos veszteségeket szenvedtek.
A leghatalmasabb, szimbolikusan is óriási csapást az jelentette, hogy az erősítésnek küldött, a fél világot megkerülő orosz Balti-tengeri flotta érkezése után nem sokkal szintén megsemmisítő vereséget szenvedett a japánoktól a Csuzima-szorosnál. A brutálisan intenzív csata mindössze egy nap alatt lezajlott: ennek során a felvonult 12 ezer orosz matrózból 3500 meghalt, hétezren pedig megsebesültek, illetve közel negyven hajó elsüllyedt vagy harcképtelenné vált. A japánok ezzel szemben mindössze hétszáz embert és három hajót vesztettek, további hat pedig megrongálódott. Ezt követően a háborút nem lehetett tovább folytatni, főleg, hogy a cár hátországa is meggyengült: az éhínségeket hozó, kemény tél következtében otthon forradalmi hangulat alakult ki. Ilyen körülmények között a szó szoros és átvitt értelmében is öngyilkosság lett volna tovább háborúzni a Távol-Keleten.
Oroszország és Japán 1905. szeptember 5-én amerikai közvetítéssel, Portsmouthban békét kötött, Oroszország kivonult Mandzsúriából, lemondott koreai követeléseiről, illetve átadta Port Arthurt és Dél-Szahalint Tokiónak. Az emberveszteséget illetően mindkét oldalon ellentmondásosak a becslések: a japánoknak 40-50 ezer katonája esett el a harcokban, míg orosz oldalon 30-60 ezer közé teszik a konkrét harci cselekményekben meghaltak számát. Ugyanakkor ezen felül mindkét oldalon több tízezres nagyságrendben hunytak el katonák sérülések, illetve harctéri betegségek következtében, és mindkét oldalon legalább 150-150 ezren szenvedtek nem végzetes sérüléseket.
Kifejezetten érdekes fejlemény, hogy miközben Németország kivételével az európai nagyhatalmak hallgatólagosan inkább a japánokat támogatták a konfliktusban, az orosz vereség végül ellentétes indulatokat váltott ki a kontinensen: a lapok innentől fogva megállás nélkül „sárga veszedelemről" cikkeztek.
