Repülőgép-hordozó a magasban

Már a harmincas években is próbálkozott az amerikai haditengerészet olyan légiszállítási megoldásokkal, amelyeknek köszönhetően pillanatok alatt, akármilyen magasságból útjára lehet indítani vadászgépeket. A kísérletek azonban rendre sikertelenül végződtek, majd jött a második világháború és a hadvezetés figyelme a tervezőasztalról a frontvonalakra koncentrálódott. A háborút követően azonban újra leporolták az egykori elgondolást, miszerint rengeteg időt meg lehet spórolni és komoly taktikai előnyhöz lehet jutni, ha a vadászgépeknek nem egy támaszpontról, hanem egy másik repülőgép gyomrából kell elrugaszkodni és csatába indulni.

A hidegháború éveiben a háború végét követően megalakult önálló amerikai légierő mérnökei folytatták a skiccek rajzolgatását. Az ötvenes évek derekán zajlottak le az első gyakorlati tesztelések, amelyek során egy B-36 Peacemaker („béketeremtő") nukleáris bombázó törzsének aljára rögzítettek egy átalakított F-84 Thunderjet („sugárhajtású-mennydörgés") vadászt. Az elképzelés az volt, hogy a bombázó eljuttatja „külső rakományát" a célterület fölé, ahol a vadászgép leválik, megkezdve a légi felderítést mélyen az ellenfél hátországában. A fejlesztés és kísérletezés olyan sokáig elhúzódott, hogy időközben megjelent a piacon az U-2 típusú nagy hatótávolságú felderítő kémrepülőgép. Az addigiakhoz képest hatalmas repülőmagasságot elérő gép letaszította a projektet, ezzel a felhők közti repülőgép-hordozó ötletét újra fiókba zárva.

Egészen a hetvenes évek elejéig, amikor is az amerikai Lockheed cég vezetése előállt egy hatalmas méretekkel bíró, nukleáris meghajtású repülőanyahajó ötletével, amely akár negyvennapon keresztül képes a levegőben maradni. A sci-fi filmekbe illő elgondolás túl vad volt a légierő tábornokai számára, de mivel az alapötlet kedvükre volt, magukhoz vették a tervezetet és egészen addig rajzolgatták, amíg nem kaptak egy a valósághoz közelebb álló levezetést.

Az alapot az akkor legnagyobb utasszállítónak számító Boeing 747-es adta, amely akkor már számos légitársaság utasait és szállítmányozó cégek rakományait volt képes nagy távolságokra eljuttatni. A kísérletekre kiszemelt Boeing 747-200 típusú repülőgép belsejét teljesen kirámolták, hogy beépíthessék az elképzelések szerinti kétszintes hangárt, amelyben a megszokottnál kisebb méretű, rövid távú alkalmazásra gyártott – szintén kísérleti – vadászgépeket helyeztek volna el.

A légi repülőgép-hordozó gyomrának alsó felében alakították ki azt a nyílást, amelyen keresztül a 747-es tulajdonképpen elhagyta volna a vadászokat, amelyek saját hajtóműre kapcsolva már önállóan repültek volna.

A légierő mérnökei arra is gondoltak, hogy ha elhúzódik egy-egy bevetés, akkor a vadászgépek feltöltése leszállás nélkül is megoldott legyen, éppen ezért a Boeinget még légiutántöltő-képességgel is felvértezték – persze mint minden mást, ezt is gondolatban. A repülés befejeztével a vadászoknak egyesével kellett volna a hordozó alá berepülni, amelyből egy különleges mechanizmus gyakorlatilag beemelte volna őket a monstrum gyomrába.

A futurisztikus elképzelések ellenére a szakemberek szerint tökéletesen kivitelezhető lett volna az ötlet. Ezen felbuzdulva egy darabig úgy is tűnt, hogy elkezdődik a gyártás, ugyanis a haditengerészet vezetése azzal számolt, hogy a hagyományos repülőgép-hordozóhajókat a 2000-es évek elejéig teljesen kivonják a forgalomból. A sors furcsa fintora azonban, hogy mire minden részletet kellő alapossággal kidolgoztak, a projektet végleg elkaszálták, mondván, túl drága lenne a sorozatgyártás, a vadonatúj, kisméretű vadászgépek fejlesztéséről nem is beszélve.