Sosem hagyta el bátorsága és pimaszsága a mindkét lábán amputált brit pilótát

Bader nem esett pánikba 1941 augusztusában, amikor egyik pillanatról a másikra bal műlába lett az egyetlen dolog, amelynél fogva találatot kapott repülőjéből lógott – inkább nyugodtan kinyitotta ejtőernyőjét, miután a művégtag bőrszíja megadta magát, ő maga pedig szabadesésbe kezdett. A szerencsés földet érés ellenére helyzete igen hátrányos volt: az ellenség által megszállt Franciaországban találta magát hadifogolyként egyetlen műlábbal, ugyanis 1931 óta Bader mindkét alsó végtagja protézis volt. Már pilótaként, a Berkshire-i Reading közelében hajtott végre kockázatos trükköket a levegőben, amikor lezuhant. Aznapi naplóbejegyzése így szól: „Lezuhantam lassú gurulás közben a föld közelében. Rossz műsor."

Érdekesség, hogy lábai hiánya akár még némi előnyt is kölcsönözhetett Badernek a légiharcban: a manőverezés közben az átlagos földi gravitációs erők többszörösének is kitett pilóták gyakran veszítik eszméletüket, miközben az úgynevezett G-hatás a lábukba nyomja a vérüket. Könnyen elképzelhető, hogy Bader ennek köszönhetően – legalábbis elméletben – tovább tudott eszméleténél maradni ilyen helyzetekben.

A Láb-hadművelet

Fogolyként Bader jó viszonyba került a német pilótaásszal és a német vadászrepülők parancsnokával, Adolf Gallanddal. Galland baráti gesztusként megüzente a RAF-nak, hogy Bader egyik műlába elveszett, a brit légierő pedig a Luftwaffe parancsnokától, Hermann Göringtől is engedélyt kapott arra, hogy egy újat dobjon le Európában, amelyet aztán eljuttatnak Baderhez. A művelet kódneve „Láb-hadművelet" (Operation Leg) volt.

A „kézbesítést" Bader korábbi egysége, a Tangmere-szárny hajtotta végre. A franciaországi St. Omertől (a férfi itt raboskodott) nyugatra dobták ki ejtőernyővel a nagy, vörös kereszttel és német feliratokkal ellátott fadobozban elhelyezett protézist, végül a csomag egy Quiestède nevű falu közelében ért földet. Új lábát kézhez kapva Bader már az első éjszaka szökést kísérelt meg a hadikórházból, ahol fogva tartották, mégpedig a klasszikus, lepedőkből csomózott kötélen való leereszkedést választva. A „kötél" elsőre nem ért le a földre, ezért Bader új-zélandi kórtermi társáét vette el, amelyet hozzácsomózott alkotásához. Az eszméletlenül fekvő, szintén RAF-pilóta ágya volt az a stabil rögzítőpont is, amelyhez az egészet kötözte.

Bader szökési kísérletében segítségére volt egy, a kórházban dolgozó francia cselédlány és egy helyi család is. A cselédlány volt az, aki kapcsolatba lépett a brit hírszerzéssel a szökés megszervezéséhez, míg a Hieqcues-család tanyáját ajánlotta fel rejtekhelyül Badernek. Ide sikeresen el is jutott a férfi, annak ellenére, hogy továbbra is brit egyenruhájában volt. Szerencsétlenségére egy másik kórházi dolgozó jelentette az esetet, és rövidesen újra elfogták.

Ez csupán az első volt Bader számos szökési kísérlete közül, melyek eredményeképpen előbb őrei elkezdték éjszakára elvenni tőle műlábait, végül pedig Franciaországból a szászországi Colditz várába helyezték át, amely a Baderhez hasonló hajthatatlan, fokozott szökési kockázatot jelentő foglyok számára volt fenntartva.

Megalkuvás nélkül

A háború végén – Galland gesztusát viszonozandó – az időközben szövetséges fogságba esett híres német zuhanóbombázó-pilóta, a szintén amputált lábú Hans-Ulrich Rudel számára Bader intézett egy új protézist. A háborút követően szókimondóságáról vált híres-hírhedtté – egy alkalommal, amikor Galland vendégeként több világháborús Luftwaffe-veteránnal volt alkalma egyszerre találkozni, így szólt hozzájuk: „Uramisten, nem tudtam, hogy ilyen sokat életben hagytunk maguk közül, fattyak!"

Az 1960-as és 1970-es években nagy vihart kavaró rodéziai válság és polgárháború során nyíltan támogatta Ian Smith kisebbségi fehér kormányát, amely a többségi fekete lakosság polgárjogainak biztosítása nélkül, egyoldalúan hirdette ki függetlenségét, amelyet Nagy-Britannia nem ismert el. Később ő írta az angol nyelvű előszót Rudel önéletrajzához – miután kérdőre vonták a náci elveket továbbra is nyíltan hangoztató volt Luftwaffe-pilótával való együttműködéséről, azt válaszolta, hogy ha tudott volna Rudel meggyőződéseiről, akkor is megírta volna az előszót.

Az 1910-ben született, híresen pimasz pilóta élete vége felé egyre súlyosabb szívproblémákkal küzdött, és 1982-ben hunyt el szívrohamban, miközben egy nyilvános megjelenésről tartott hazafelé. Temetésén részt vett Galland is, akivel élete végéig jó viszonyt ápolt – a háború után a civil repülésben elhelyezkedő német tábornok egy kaliforniai üzleti utat szakított meg, hogy részt vehessen a londoni megemlékezésen.