Utolsó háború a Nagy Háború előszobájában

A Balkán fő feszültségforrása a londoni egyezmény után Macedónia hovatartozása lett: a megállapodás értelmében a belső területeket Bulgária és Szerbia kapta, Thesszáliát pedig Görögország. Bulgária ugyanakkor az egész területre igényt tartott, miközben az északi vidékekre Szerbiának is fájt a foga, a déli részre pedig Görögország formált jogot. Ezzel párhuzamosan a románok közölték, hogy kell nekik az észak-bulgáriai Szilisztra-régió, mégpedig azért, mert az első háború idején semlegesek maradtak. A Londonban elrendelt albán kivonulás emellett érzékenyen érintette a szerbeket és a görögöket: ebbe sem akaródzott belenyugodniuk. A felek külön-külön és együtt is többször próbálták háttértárgyalásokon rendezni a kialakult feszültségeket, de sikertelenül: a bolgárok – pontosabban az elszabadult hajóágyúként viselkedő, egyértelmű kormányzati jóváhagyással nem rendelkező Mihail Szavov hadseregparancsnok – ebben a helyzetben úgy gondolták, a legjobb, ha hirtelen támadással okoznak meglepetést.

1913. június 29-én bolgár akciók indultak a Macedóniában állomásozó szerb és görög csapatok ellen, ám hamar kiderült, hogy Szavov elszámította magát: a görögök elszántan védekeztek, és viszonylag gyorsan megállították az offenzívát, miközben a szerbekkel sem bírtak úgy, mint azt előzetesen várták volna. Románia ekkor lépett közbe: július 10-én hadereje bevonult Dél-Dobrudzsába, így Bulgária nehéz helyzetben találta magát, hiszen a hátország komoly veszélybe került. Ebből a szempontból nem számított, hogy egy héttel a román bevonulás után végre sikert arattak a szerbekkel szemben Kalimancinál, és végül a görögöket is keményen visszaszorították – amikor a török haderő kiváló ütemérzékkel, július 23-án – teljesen vértelenül – visszafoglalta Drinápolyt, mindenki számára nyilvánvalóvá vált, hogy Bulgária négy fronton egyszerűen nem lesz képes eredményesen felvenni a harcot, miközben a törzsterület is folyamatos fenyegetettségben van.

Alig több mint egy hónappal a meglepetésszerű támadást követően Bulgária letette a fegyvert: a puskák és az ágyúk elhallgattak, s augusztus első felében már a háborút lezáró bukaresti egyezményt is aláírták. Ennek értelmében Bulgária sokkal rosszabb helyzetbe került, mint amilyenben a nyár elején volt, hiszen Macedóniát teljes egészében elveszítette Belgrád és Athén javára, a keleti trák vidék ismét török kézre, Dobrudzsa pedig a románokhoz került. A független Albánia határait szintén rendezték.

Az persze kérdés, ki gondolta ekkor, hogy mindössze egy év múlva ismét a fegyvereké lesz a szó a félszigeten…