Ugrás a tartalomhozUgrás a menüpontokhozUgrás a lábléchez

Hírek - 130. oldal

Cikkek
_DSC3800-Enhanced-NR

„A kultúra fegyverei – a fegyverek kultúrája”

2024. január 25. 12:14

Rendhagyó módon emlékezett meg a Magyar Honvédség Bocskai István 11. Páncélozott Hajdúdandár a magyar kultúra napjáról.

Stoltenberg_kep

Svéd NATO-tagság: Stoltenberg számít a magyar parlament támogatására

2024. január 25. 9:44

Jens Stoltenberg NATO-főtitkár az X közösségi felületen közzétett üzenetében bejelentette, hogy telefonbeszélgetést folytatott Orbán Viktor miniszterelnökkel, és reményét fejezte ki, hogy Svédország NATO-tagságának ratifikációja Magyarországon is befejeződik, amint a parlament újra összeül.

Index_sereg_vegleges

S.E.R.E.G. – katonás film forog

2024. január 25. 8:00

„Úgy gondolom, hogy az elmúlt években nagyon sokan tudták érvényre juttatni érdekeiket. Ez oda vezetett, hogy a világ tele van konfliktusokkal. Szerencsére vannak olyanok, akik arra teszik fel az életüket, hogy az embereket szűkebb és tágabb értelemben megvédjék. Ők a katonák. Erre azért képesek, mert közösen, összehangoltan dolgoznak, megoldásra törekednek és a konfliktusokból is képesek megoldásra jutni” – mondta Helmeczy Dorottya társproducer a S.E.R.E.G. címmel készülő, hatepizódos széria sajtónyilvános forgatási napján Szentendrén, az MH Altiszti Akadémián, január 23-án.

6

A jövő páncélosai

2024. január 24. 19:37

Takács Attila vezérőrnagy, a Honvéd Vezérkar főnökének területvédelmi helyettese képviselte hazánkat a január 22-24. között Londonban megrendezett „Nemzetközi páncélozott járművek 2024" konferencián.

Kiképzésen_VIII_index

Kiképzésen VIII. rész

2024. január 24. 18:00

A dinamikusan változó biztonságpolitikai környezet és a Magyar Honvédséggel szemben támasztott egyre magasabb követelmények merőben új gondolkodásmód kialakítását tették szükségessé. 2019-ben megszületett az Acélkocka Altisztképzési Rendszer, amelynek célja az altisztek felkészítése és professzionális képzése. Kiképzésen című sorozatunk következő részében az Acélkocka Altiszti Alaptanfolyamra bevonult fiatalok harcászati gyakorlatára látogattunk el.

DRP_4318 másolat

Késelő elfogásában segített a fehérvári főtörzsőrmester

2024. január 24. 14:11

Hatalmas lélekjelenlétről tett tanúbizonyságot Madarász Dávid főtörzsőrmester. Az MH Nagysándor József 51. Híradó- és Vezetésbiztosító Dandár állományába tartozó katona – szolgálatból hazafelé tartva – Székesfehérvár belvárosában arra lett figyelmes, hogy egy férfi késsel támad egy nőre.

LALA7280 másolat

Hagyományok, együttműködés, párbeszéd

2024. január 24. 10:33

Idén első alkalommal tartott egyeztető megbeszélést a katonai hagyományőrző civil szervezetek részére a Honvédelmi Minisztérium Katonai Örökség Főosztály január 23-án, kedden, a Honvédelmi Minisztérium Balaton utcai épületében.

Honvedelemhu_index_LEO

Fokozott hanghatás

2024. január 24. 7:07

A Honvédelmi és Haderőfejlesztési Program keretében olyan jelentős korszerűsítési hullám vette kezdetét, amelyre már régóta nem volt példa a Magyar Honvédségben. Ennek keretében 2020. július 22-ére virradó éjjel érkeztek meg az első Leopard 2A4-es harckocsik a tatai dandárhoz; leváltva a 40 éve rendszerben lévő orosz T-72-eseket. Mai vendégeink Papp Andor főhadnagy és Gálosi Patrik hadnagy, akiket egyebek mellett a típus jellegzetességeiről kérdezünk.

422146951_359620770119035_4773059007867459390_n

Államtitkári kinevezés

2024. január 23. 18:10

Dr. Kutnyánszky Zsoltot a Honvédelmi Minisztérium államtitkárává nevezte ki Novák Katalin köztársasági elnök asszony, írta közösségi oldalán Szalay-Bobrovniczky Kristóf honvédelmi miniszter, január 23-án.

téli robbantás (2) másolat

Téli robbantás

2024. január 23. 17:07

Kis töltettel, időzített gyújtózsinórral, illetve villamos gyújtással hajtott végre robbantást, kontrollált körülmények között az MH 1. Tűzszerész és Folyamőr Ezred, robbantás foglalkozás vezetői tanfolyamon résztvevő állománya, tábori kihelyezési hét keretében.