Ugrás a tartalomhozUgrás a menüpontokhozUgrás a lábléchez

175 kilométer – győri módra

Szöveg: Kálmánfi Gábor | Fotó: Miklós Máté főtörzsőrmester |  2023. március 17. 19:46

Az MH Dánielfy Tibor 205. Légvédelmi Rakétaezred a Magyar Honvédség egyetlen légvédelmi alakulata, ilyen szempontból tehát különleges. Nem meglepő tehát, ha a győri katonák egy csoportja rendhagyó módon teljesítette a 175 év – 175 kilométer elnevezésű kihívást…

Írhatjuk, hogy a Rába-parti város katonasportolói úgymond első kézből értesültek a haderő kezdeményezéséről, hiszen a Győri Atlétikai Club evezős szakosztályának egykori alapítója Szalay-Bobrovniczky Kristóf honvédelmi miniszter egyik felmenője. Mint Szabó Szilvia százados, a rakétaezred testnevelőtisztje elmondta, a szakosztályelnöke, Papp Oszkár a közelmúltban kitüntetést vehetett át és ebből az alkalomból volt lehetősége néhány szót váltani a honvédelmi tárca vezetőjével. Ekkor merült fel az ötlet, hogy a győri evezős ergométeres csapat is elfogadja a kihívást, de úgymond hazai vizeken maradva…

006

„Arra gondoltunk, hogy nem futva, hanem szárazföldi evezéssel teljesítjük az előírt távot. Jó lehetőség volt erre a február 25–26-án, a győri Olimpiai Sportparkban megrendezett 33. Magyar Evezős Ergométeres „Nyílt” Országos Bajnokság, Egyetemi Evezős Ergométeres Országos Bajnokság – MEFOB Evezős Ergométer és Evezős Ergométeres Diákolimpia. Tizennyolcan osztottuk fel egymás között a távot, így mindenki körülbelül 8800 métert evezett – illetve a legelszántabbak ennek a dupláját. A távot vállaló tizennyolc katona között evezett Könczöl Ferenc ezredes, valamint Matyi Tibor Mihály alezredes, alakulatunk megbízott parancsnoka is. Így teljesítettük a kihívást, ezzel a sportteljesítménnyel kívántunk tisztelegni a 175. születésnapját ünneplő Magyar Honvédség előtt” – fogalmazott a századosasszony. Aki még sosem próbálkozott sem szárazon, sem vízen evezéssel, azok számára írjuk, hogy ez a mintegy kilenc kilométer pontosan olyan nehézségnek számít, mintha futva akarnánk megtenni. A karosszékből felállva hirtelen kalandként senkinek sem ajánljuk, de megfelelő előzetes felkészüléssel, néhány hónapos edzéssel már különösebb megterhelés nélkül teljesíthető.

„Az ergométeres evezés és a futás egyébként jól kiegészítik egymást; az egyik sportágat űzve fel lehet készülni a másikra. Az evezés annyiból talán kegyesebb a szervezethez, hogy jobban kíméli az ízületeket” – avat be minket néhány kulisszatitokba Szabó Szilvia százados. Az pedig már a sors különös (és sportos) játéka, hogy a századosasszonnyal készült rövid interjúnk éppen egy hagyományos ezredfutás után készült… csak ott nem lehetett helyette evezni.

A videót készítette: Kurucz Anikó hadnagy.

Kapcsolódó cikkek
futás_index

175 év, 175 kilométer

2023. március 7. 17:28

Sorakozo_kihívás_tűzszerészek (nyitó)

Kihívás elfogadva!

2023. március 10. 8:17

HTP 175 20230310 (5)_nyito

Kihívás elfogadva!

2023. március 12. 10:37

lubics szilvia_interju_cover

A futás a legrugalmasabb sport

2023. március 15. 8:02