1918. szeptember 12.

(Naplómat ettől a naptól kezdve gyorsírással vezettem, mert az újabb megoldáshoz már valamivel jobb papírt tudtam szerezni, s ezen tintával is írhattam. Így akartam elérni, hogy még az eddiginél is kisebb térre szorítsam össze mondanivalómat, hisz máris vaskos nehezen elvihető kötet a naplóm. A következménye azonban ennek a lépésnek valóban furcsa volt, az tudnillik, hogy most, 1929. január 25-én, amikor a lemásolásával eddig jutottam, nem tudtam elolvasni az írottakat s kénytelen voltam átismételni a rég elfeledett gyorsírási jeleket s rövidítéseket. Nagy megkönnyebbülésemre látom, hogy aránylag hamar abbahagytam a gyorsírásos naplóvezetést, mert ismét olyan szálkás papírosra kerültem, melyen ez nem ment.)

Az újságunk ezentúl csak néhány kézzel írott példányban jelenik meg. Hírlik, hogy a japánok gyorsan jönnek és már Csitában vannak, de ezt mér régebben is hallottuk. Ma ismét egy csomó önkéntes bajtársunknak kellett munkára menni, éspedig Udinskba hajót kirakni. (ez a napi 4 órai könnyű munka!) Vigasztalásul kenyérpótlékot kaptak. Bechtloffal raportra jelentkezem, és Arlow ezredes úr elé vezettetésünket kérjük. Meguntuk az örökös közvetítések révén előállott fonák helyzetet, mert a tapasztaltak után teljes joggal hihetjük, hogy ezredes úr nem is tudja, mi fáj nekünk, s egyáltalán mi a sérelmünk.