Ugrás a tartalomhozUgrás a menüpontokhozUgrás a lábléchez

A CIMIC a PRT „lelke”

Szöveg: PRT szóvivő |  2011. május 3. 7:42

A Magyar Honvédség Tartományi Újjáépítési Csoportjának (MH PRT) egyik alaptevékenysége a tartomány fejlesztésének, újjáépítésének segítése. Ez számos más folyamat mellett, elsősorban beruházások tervezésével, végrehajtásával valósul meg. Ehhez nélkülözhetetlen a jó civil-katonai együttműködés (CIMIC), amely döntően meghatározza a kontingens rövid és hosszú távú feladatait. Hogyan látja mindezt az S9 részleg (és azon belül a CIMIC csoport) vezetője, aki nem először teljesít szolgálatot Afganisztánban.

1595917862
Honnan tudják önök, hogy mire van szükségük az afgán embereknek?

A PRT összekötő csoportjai és a CIMIC-részleg tagjai mindennapos területbejárásaik alkalmával közvetlen kapcsolatba kerülnek a helyi hivatalos szervekkel – például járási vezetőkkel, kormányzati hivatalok területi irodáival -, a járások képviselőivel, az öregek tanácsával, a helyi önkormányzat, a Shura tagjaival, valamint különböző, elsősorban oktatási és egészségügyi intézmények vezetőivel, és természetesen az afgán lakossággal. Továbbá, a helyiek előtt a hét öt napján nyitva áll a táborunk bejáratánál működő CIMIC-ház, ahol közvetlenül is fordulhatnak hozzánk igényeikkel, beadványaikkal, javaslataikkal. Az összegyűjtött adatokat a CIMIC-tisztek feldolgozzák és értékelik. Fontos kiemelni: nagy hangsúlyt fektetünk arra, hogy a felsorolt szervezetek és a lakosság képviselői közötti együttműködést szorosabbra fűzzük; és mi, mint újjáépítési csoport csak a hiányzó támogatási feltételek megteremtésében játsszunk szerepet.

Mely területeket részesítik előnyben a beruházásoknál? 

Elsősorban az oktatásügy, a kormányzati szervek munkájának segítését, és az infrastruktúra fejlesztését tűztük ki célul. Ezek közül is kiemelt a kormányzat és az oktatás támogatása. Célunk, hogy a kormányzat megerősítésével hozzájáruljunk a tartomány önálló működéséhez, működtetéséhez. Ehhez a hivatali szervek önbizalmát, és a tőlük segítséget váró emberek hivatalokba vetett bizalmát kívánjuk erősíteni. És természetesen a felnövekvő nemzedék oktatása nélkülözhetetlen feltétel egy talpra álló állam törekvéseinek megvalósításához.

1595917862
Milyen tervek alapján dolgoznak? 

A részleg elkészíti és frissíti a tartomány CIMIC értékelését. Ezen túl az Afgán Nemzeti Fejlesztési Stratégia és az annak alapján, a tartományi vezetés által összeállított Tartományi Fejlesztési Terv nyújt segítséget a PRT éves fejlesztési, illetve az éves CIMIC/PSYOPS projekttervének kialakításában és megvalósításában. A CIMIC által indított beruházások elsősorban a lakosság megnyerését szolgáló, de ami fontosabb, az életkörülményeik javítására azonnali hatást gyakorló projektek. Ettől eltérően a fejlesztési terv elemi a tartomány hosszabb távú, újjáépítési érdekeit szolgálják.

Hogyan kell elképzelni a szervezés, tervezés és kivitelezés folyamatát onnantól kezdve, hogy döntés született egy projekt végrehajtásáról?

Egy projekt „élete" sokkal korábban kezdődik, mint ahogy a döntés megszületik a megvalósításáról. Az esetek döntő többségében egy igény benyújtásával indul az előkészítés folyamata. Gyakran hosszú és „rögös" út vezet a kivitelezés elindulásáig. Minden igényhez a megfelelő kormányzati szerv jóváhagyását és a megvalósítás tervét kell csatolnia a kérelmet benyújtónak. Ezek birtokában születik döntés a megvalósításról. Az előkészítése javarészt a részleg feladata, és a PRT parancsnokának kezében van a döntés lehetősége. A részleg állománya sokat dolgozik azon, hogy ezt a folyamatot lerövidítse és a „rögöket" kisimítsa. Miután az arra kijelölt bizottság kiválasztotta a kivitelezésre legalkalmasabb helyi vállalkozót, a folyamat megy tovább. A szerződésben leírtaknak megfelelő időközönként a részlegbe beosztott mérnök elvégzi a szükséges minőségi ellenőrzéseket. A projekt elkészültével hivatalos úton megtörténik az átadás azok részére, akik a kérelmet benyújtották. Természetesen ebből a fázisból sem hagyjuk ki a felelős hivatali szerveket és a járási-tartományi kormányzat képviselőit sem. Igyekszünk figyelmet fordítani a korábban végrehajtott beruházások utóéletére is. Folyamatosan látogatjuk ezeket a helyszíneket, hogy lássuk a projekt hosszabb távon is, és abban a formában szolgálja-e a közösség érdekeit, ahogy annak idején a PRT átadta őket használatra.

1595917863
Milyen afgán és nemzetközi szervezettekkel állnak napi kapcsolatban? 

Szorosan együttműködünk a helyi kormányzati és nem kormányzati szervekkel, szervezetekkel, minisztériumok tartományi szinten működő irodáival. Kiemelten kezeljük ezen a téren a magyarországi Ökumenikus Segélyszervezet helyi irodájának alkalmazottait, az UNAMA és USAID helyi képviselőit.

Milyen jelentősebb beruházások valósultak meg a magyar PRT jóvoltából a tartományban?

A középtávú fejlesztési projektek keretében eddig hét egészségügyi intézményt, köztük öt alapellátást biztosító orvosi rendelőt és négy iskolát építtetett a magyar PRT. A kontingens ezek mellett számos infrastrukturális beruházást is véghezvitt: több kilométernyi utat javíttatott meg, hidakat, vízátereszeket, árvízvédelmi műtárgyakat építtetett. Kutakat fúrattatott, egy alkalommal német helikopteres segítséggel vízvezetéket juttatott fel egy közeli forráshoz, hogy több falu lakossága ivóvízhez juthasson. Ezek csak a nagyobb volumenű, a magyar PRT által támogatott fejlesztések, de számos másfajta segítségnyújtást is végrehajtott a kontingens. Iskoláknak, visszatelepülőknek, természeti katasztrófa  – például árvíz, földcsuszamlás, földrengés – sújtotta területek lakóinak, kormányzati szerveknek nyújtott segítséget számtalan alkalommal az újjáépítési csoport.