Ugrás a tartalomhozUgrás a menüpontokhozUgrás a lábléchez

A kollektív védelem részeként

Szöveg: Trautmann Balázs | Fotó: Tóth László |  2022. március 26. 20:34

Megtartotta éves felkészítő ülését a Magyar Tartalékosok Szövetsége (MATASZ) március 26-án, Szegeden, a Rendőrségi Oktatási és Kiképző Központ Bajai úti objektumában. A rendezvényen – mások mellett - Szabó István, a Honvédelmi Minisztérium honvédelmi államtitkára és Baráth István vezérőrnagy, az MH Tartalékképző és Támogató Parancsokság (MH TTP) parancsnoka mondott beszédet.

MATASZ_HOÁT (1)

Az éves felkészítő ülésen Széles Ernő nyugállományú dandártábornok, a MATASZ elnöke köszöntötte a szövetség tagjait és a meghívott vendégeket. Beszédében a Honvédelmi Minisztérium, a Magyar Honvédség és a Magyar Tartalékosok Szövetsége közötti kiváló együttműködést méltatta.

Szabó István honvédelmi államtitkár előadásában bemutatta a Honvédelmi Minisztérium és a Magyar Honvédség Parancsnoksága dezintegrálásának okait, folyamatát és eredményeit. Mint hangsúlyozta: az átszervezés után a honvédelmi tárca már nem vezeti, hanem irányítja, meghatározza a stratégiai feladatokat, ezek végrehajtásához biztosítja a feltételeket, illetve ellenőrzi a feladatok teljesítését. Az államtitkár kiemelte, hogy a kormány teljes támogatásával hajtják végre a honvédség fejlesztését, dacára a COVID-19 vírushelyzet jelentette nehézségeknek. „A honvédelem azonban nemzeti ügy” - hangsúlyozta Szabó István, csakúgy, mint a jelenleg is zajló orosz-ukrán háborúval kapcsolatos magyar álláspont képviselete és teljesítése.

A honvédelmi államtitkár beszédében röviden ismertette a 2010 óta eltelt időszak főbb kihívásait, a Honvédelmi és Haderőfejlesztési Program elindításának okait, illetve bemutatta a 2017-ben indult program eddig elért eredményeit. Emellett emlékeztetett a humán erőforrás fontosságára, így a megfelelő toborzásra, a megtartóerő növelésének jelentőségére. Beszédében felhívta a figyelmet a kulcsfontosságú Honvéd Kadét Programra is. Mint fogalmazott, a programban részt vevő száz intézmény jelenti a hazai altiszt- és tisztképzés legfontosabb merítési lehetőségét, korai katonai szocializációt is nyújtva a diákoknak.

MATASZ_HOÁT (6)

„Ma már 11 500 tartalékos katona segíti az ország védelmét. Ők abban is segítenek, hogy hazánk képes legyen megfelelő országvédelmi képességeket kialakítani, amelyre a NATO alapszerződésnek 3., az egyéni és kollektív védelemről rendelkező cikkelye is kötelez minket. A NATO képességeit az egyes nemzetállamok képességeinek összessége jelenti” - emlékezetetett a honvédelmi államtitkár.

A Keleti Pajzs 2022 feladatban részt vevő, nemzeti alárendeltségben működő, közel ezer fős magyar zászlóalj-harccsoporthoz - a NATO csúcson született döntés alapján - öt ország: az Amerikai Egyesült Államok, Horvátország, Montenegró, Olaszország és Törökország csatlakozik. „Az így megerősített harccsoport a Székesfehérváron települő Közép-európai Többnemzeti Hadosztály-parancsnokság (HQ MND-C) alárendeltségébe fog kerülni” - mondta Szabó István.

Baráth István vezérőrnagy beszédében hangsúlyozta, hogy a magyar tartalékos katonák is egyre nagyobb szerepet töltenek be az ország védelmében. „Egyértelműen kijelenthető, hogy a magyar területvédelmi erők ma már a kollektív védelem részét képezik. Nem csak magukra húzták az egyenruhát, hanem valódi lelkesedéssel, elszántsággal készülnek feladataikra és magas színvonalon látják is el azokat” - szögezte le a vezérőrnagy.