A megtévesztés foka

De lehet-e mestermű az újraértelmezett Piszkos tizenkettő, amit a fent
említett kritikai oldalak tízből 8,7 pontra, illetve 88 százalékra
minősítenek?

Ha a mestermű egyik fontos ismertetőjegye, hogy korának közvéleményét megosztja, akkor igen. Nem sokkal a bemutató után néhány amerikai kritikus fanyalgott. A New Yorker például úgy fogalmazott: ügyesen összerakott film, de sekélyes. A Variety ellenben a pop-art kiemelkedő műveként írta le a film tengerentúli fogadtatását. Volt, aki egészen odáig ment, hogy a rendező Quentin Tarantinonak nem kellene szerelmesnek lennie a forgatókönyvíró Quentin Tarantinoba.

Egy biztos. A forgalmazási adatok már nem szólnak holmi lilaködös megosztottságról. Amerikában két hét alatt majdnem 74 millió dollárt kasszírozott a film, míg világszerte újabb 42 millió dollárt hozott a konyhára. Az amerikai forgalmazók szerint Quentin Tarantino legújabb zsánerfilmje lehet az, amelyik eléri a Ponyvaregény százmillió dolláros bevételét az USA-ban. Harvey Weinstein producer egyébként mintegy 300 millió dolláros bevételre számít. Apropó, éppen neki köszönheti a mozibajáró, hogy nem kell még egy közel három óránál hosszabb filmet is végigülnie. A gúnynevén Ollókezű Edwardként tisztelt producer ugyanis a melodramatikus eredeti szöveget jelentősen megkurtította.

“Melodramatikus?!" Teheti fel a kérdést a Tarantino-fan, aki azért a jelentősen folyó vér miatt (is) kedveli az egykori videótékást. Persze az igaz, hogy Robert Rodriguezzel karöltve számos filmje-filmjük tocsogott a vérben; elég, ha a két legutóbbi párhuzamos alkotásukra a Grindhouse-ra és a Terrorbolygóra gondolunk. Azért az elvitathatatlan, hogy Quentin Tarantino igazán a párbeszédekben, a jellemábrázolásban szokott nagyot alkotni. Párbeszédei azok, melyeket aztán házibulikon, kocsmákban idéz a részegség különböző stádiumában leledző ifjúság. Így volt ez a Kutyaszorítóban című filmje esetében is, ahol az első húsz percben a Fehér, a Barna, a Narancssárga és társaik akár

Na de vissza a Becstelen brigantykhoz. A történet nem bonyolult. Adott a zsidóvadász ezredes, Hans Landa (Christoph Waltz), aki elvakultan írtja a Birodalom ellenségeit, így Shosanna Dreyfus családját is. A Melanie Laurent alakította lány megmenekül és mozisként új életet kezd. Mindeközben zsidókból a Brad Pitt megformálta Aldo Raine hadnagy büntetőszázadot alakít, hogy gyors és véres megtorló akciókkal irtsák a nácikat. A végső cél a náci vezérkar megölése, akik – mit tesz isten – éppen Shosanna Dreyfus mozijában gyűlnek össze egy propagandafilm megtekintésére, s aki saját külön bejáratú bosszújára készül. Ennyi. Vajon honnan ismerős mindez? Hát persze: például a Piszkos tizenkettőből. De míg az utóbbi film akár komolyan is vehető, az előbbi inkább paródia, egy ceruzával rajzolt karikatúra, a megtévesztés magasiskolája.

A film előtt hosszú hónapokkal szivárogtak az információk, a képek, a plakátok, a trailerek. Na, aki ez utóbbi alapján ül be a moziba, az gyorsan forduljon ki. Még azelőtt, hogy a viháncoló tizenévesek felbosszantanák, miközben – jobb esetben – esemesen beszélik meg legújabb randevújukat, vagy annak eredményét/eredménytelenségét. A másfél percben

A videotékás apai-anyait beleadott. Számos olyan utalás hangzik el a filmben, melyek különböző némafilm-sztárokra, az expresszionizmus kiemelkedő alakjaira hajaznak. S az egész végül is egybeolvad egy szürrealista képpé. 

S tényleg. A véres kezű gyilkos tejet iszik. S a rendező dönthet: zsidózik, vagy megidézi a filmtörténelem klasszikusait. Előbbiben Hans Landa siet segítségére, utóbbiban pedig a munkával töltött szorgos évek. Apropó. A megtévesztésről még valamit. A trailer alapján azt hihetnénk, hogy Brad Pitt viszi a hátán a filmet. Á, dehogy… A Becstelen brigantyk igazi sztárja Hans Landa, azaz Christoph Waltz.

Ja és még valami: akiknek a történelmi hűség számít, azoknak ez a film erősen ellenjavallt.