„Aranyat vasért” – gyűrűk a világháború emlékei között

„Az a gondolat, hogy a honpolgárok arany ékszereik beadásával támogassák a harcoló katonákat, 1813-ban, Németországban, a Napóleon elleni háborúk idején született meg. 1914-ben szinte mindenütt megismételték a felhívást. Megalakultak azok a propaganda bizottságok, amelyek a »Gold gab ich für Eisen«, vagyis »aranyat adtam vasért« akciót hirdették. Bécsben és Budapesten sokan adták arany jegygyűrűiket cserébe egy egyszerű, »1914«-es feliratú vas karikagyűrűért. Ezek a bizottságok a Vöröskereszt számára gyűjtötték az ékszereket. Később a vasgyűrűket felváltották a rézből készült karikák, rajtuk a Vöröskereszt jelével és az 1914-15-ös évszámmal” – árulta el a Závodi Szilvia.

1914. augusztus 11-én az Auguszta Gyorssegély-alap felhívást tett közzé, amelyben arra kérte a jótékonykodni vágyókat, hogy hozzák el felesleges ékszereiket. „Az itthon maradtak ezzel adhattak tanúbizonyságot annak, hogy kiveszik a részüket a háborúból és felveszik a harcot a »bánat és a nyomor ellen«. A leadott ékszerekért cserébe »Pro patria 1914« feliratú vasgyűrűket adtak. Ennek a gyűrűnek több változata készült, ez leginkább az ékszer anyagán és a rajta lévő felirat betűin látszik. A Pesti Hírlap külön rovatban számolt be az akció eredményeiről. Az első néhány napban név szerint felsorolták, ki, mit, illetve mekkora értékben adott le. Az átvett holmikat a központi fémbeváltó hivatal értékesítette. A gyűrűket pénzzel is meg lehetett váltani. Ferenc József ötezer koronával gyarapította az Auguszta-alap gyűjtését. Cserébe Zutt Richárd, az iparművészeti iskola tanára által tervezett vasgyűrűt kapta meg, elefántcsonttal díszített dobozban” – tette hozzá.

A gyűrű viselése divattá vált. Különböző újságok buzdították az embereket, hogy a karikagyűrűiket elküldjék az Auguszta Gyorssegély-alap címére, a budapesti Ritz-szállodába. Később inkább a személyes leadást javasolták a megfelelő csereméret miatt.

Vészi József, a Pester Lloyd főszerkesztője a következő szöveggel küldte be saját, illetve felesége jegygyűrűjét: „Feleségem és én harminc éves boldog házasságának eddig szerető gonddal féltett szimbólumát küldjük a két aranykarikában. Azt hittük eddig csak a halál fog e gyűrűktől elválasztani. Most elköveteli tőlünk valami, ami hatalmasabb a halálnál: a nemzet fenyegetett élete.”

Vidéken szinte minden városban megalakultak az „aranyat vasért” osztályok. „Karcagon 1365-en adakoztak. 1915 nyaráig összesen majdnem három és fél kilogramm aranyat és több mint hét kilogramm ezüstöt gyűjtöttek össze. Nagykanizsán az osztály 1915 nyaráig beolvasztási értékben 3130 korona értékű aranyért adott vasgyűrűket. Az anyagi ügyeket tekintve összehasonlításként: az Osztrák Ezüst Kereszt »Gold gab ich für Eisen« akciójában a háború évei alatt országosan összesen 52.700 korona értékben gyűjtöttek nemesfém ékszereket. Bármilyen ékszerért gyűrűt adtak cserébe, ami azonban nem csak vasból, hanem nikkelből vagy alumíniumból is készülhetett” – mondta Závodi Szilvia.

Az itthon maradt családtagok mellett mások is gondoltak az adakozás ilyen jellegű formájára. Zala Gyula sebesült katonaként ajánlotta fel jegygyűrűjét, azzal a feltétellel, hogy valaki menjen el hozzá a kórházba és vágja le sebesüléstől megdagadt ujjáról. Kibling Nándorné, az alap szegedi megbízottja látogatta meg, aki egy vasgyűrűt ajándékozott neki anélkül, hogy az arany jegygyűrűt elfogadta volna.

„Hamarosan azonban kiütköztek olyan problémák, amelyekre a szemfüles hölgyek és az ékszerészek felfigyeltek. Olvasói levelek hívták fel a figyelmet rá, hogy vasgyűrűt ujjon hordani kényelmetlen, sőt akár veszélyes is lehet. Hiszen, például a napi tevékenység közben víz érheti, rozsdásodik és elfertőzheti a megsebzett bőrt. Mindamellett ruhán hordva vagy ruhára varrva sem túl szerencsés az ékszerutánzat viselése, mivel maradandó kárt okozhat az anyagban” – árulta el.

A panaszokra azonnal reagáltak az ékszerészek. „Sárga János császári és királyi udvari szállító, akinek ékszerüzlete volt a budapesti Kígyó utcában, szórólapon hívta fel a figyelmet arra, hogy az Auguszta-vasgyűrűket arannyal vagy ezüsttel béleli. Háromféle módon tudta bevonni a gyűrűket: csak a belsejüket; a bélelésen túl bevonta a gyűrű széleit is úgy, hogy csak egy keskeny vascsík látszott ki; illetve szinte teljesen bevonta a gyűrűt úgy, hogy csak a »Pro patria 1914« felirat maradt ki. Magukat az Auguszta-gyűrűket törvény védte, azokat az ékszerészek maguk nem készíthették el, csak az egylettől szerezhették be” – hangsúlyozta.

Az ékszerészektől megvásárolhatók voltak más, „Pro patria”-feliratú gyűrűk is, az úgynevezett hazafiúi szükségleti és megemlékezési ékszertárgyak köréből. Ezekre az ezüst karikákra fekete színnel zománcozták rá a feliratot, a sima karikagyűrű másfél korona volt, a függővel ellátott pedig két korona.