Ugrás a tartalomhozUgrás a menüpontokhozUgrás a lábléchez

Az afgán elnök egyelőre nem tárgyalna a tálibokkal

Szöveg: honvedelem.hu / MTI |  2011. november 2. 16:49

A jelenlegi körülmények között elutasította a tálibokkal való béketárgyalást Hamid Karzai afgán elnök november 1-jei, keddi isztambuli nyilatkozatában. „Amíg nem tisztázódik, ki az igazi tárgyalópartner a radikális iszlamisták részéről, csak Pakisztánnal tárgyalunk” – mondta az államfő törökországi metropolisban, miután megbeszélést folytatott Aszif Ali Zardari pakisztáni elnökkel.

Az afgán kormány azzal vádolja keleti szomszédját, hogy támogatja a tálibokat, és konkrét lépéseket követel Iszlámábádtól az iszlamisták elleni harcban, mondván, az mindkét országra fenyegetést jelent.

A csúcstalálkozón, amely török közvetítéssel jött létre, a felek megállapodtak arról, hogy együttműködnek egy tekintélyes pastu törzsi vezető, Burhanuddin Rabbani volt államfő gyilkosainak kézre kerítésében – jelentette be a találkozó után Abdullah Gül török elnök.

A két ország titkosszolgálatai és más szervei közötti együttműködés hatással lesz a bizalom helyreállítására – mondta. Rabbani – aki a nagy béketanács nevű békéltető testület vezetőjeként a tálibokkal tárgyalt – szeptember 20-án vesztette életét, miután két öngyilkos merénylő bejutott kabuli házába. Az afgánok azt mondják, a merényletet a pakisztáni Kvettában tervelték ki, és pakisztániak voltak az elkövetők.

A helyzet egyre romlik a régióban, megpróbáljuk elsimítani a nézeteltéréseket – mondta egy török diplomata.

Ez volt a hatodik afgán-pakisztáni-török csúcstalálkozó, amióta 2007-ben Törökország kezdeményezte a rendszeres konzultációkat.

A háromoldalú tanácskozás szerdán kibővül: Isztambulban konferenciát rendeznek, amelynek fő témája Afganisztán és a környező régió 2014 utáni stabilitása. A tervek szerint 2014 végéig kivonják Afganisztánból a jelenleg ott állomásozó nemzetközi haderőt.