Ugrás a tartalomhozUgrás a menüpontokhozUgrás a lábléchez

Az együttműködés újabb szintje

Szöveg: Trautmann Balázs | Fotó: Kertész László |  2020. augusztus 17. 13:26

Hazánk önállóan és a közép-európai térség államaként is az Amerikai Egyesült Államok fontos és megbecsült partnere – szögezte le David Cornstein, az Amerikai Egyesült Államok Magyarországra akkreditált nagykövete.

David Cornstein

Portálunknak adott interjújában a diplomata emlékeztetett: Közép-Európában közel százmillióan élnek, és ha ők összefognak, erős hangon tudnak megszólalni. Mint David Cornstein elmondta, véleménye szerint jelenleg a térség újrafelfedezése folyik: korábban sokan csak Kelet- és Nyugat-Európára osztották fel kontinensünket, de az elmúlt esztendők során már kialakult Közép-Európa képe is. A térség stratégiai fontosságát az Amerikai Egyesült Államok is ismeri, de felfedezte ezt Kína is, s nem szabad kifelejteni a térségben mindig is otthonosan mozgó Oroszországot sem. Ennek megfelelően Washington stratégiai szempontból igen-igen fontosnak tartja nem csupán Magyarországot, de a térség többi államát is.

Országaink között szoros az együttműködés, amikor a jelenlegi globális kihívásokkal – mint a terrorizmus elleni háború vagy éppen a COVID-19 vírus elleni küzdelem – vagy éppen az olyan, helyi konfliktusokkal kapcsolatos közös munkáról van szó, mint például a hazánkkal szomszédos Ukrajna területén kialakult válsággóc – szögezte le David Cornstein. A nagykövet kiemelte a két állam hadereje közötti, immár több mint negyed évszázadra visszatekintő, egyre szorosabbá váló együttműködést. Mint jelezte, példaként említhető az általa igen-igen nagyra értékelt amerikai-magyar katonai együttműködésre Afganisztán, ahol katonáink már hosszú idő óta vállvetve harcolnak együtt.


20200812-miniszter-amerikai-nagykovet  (2)

Mint David Cornstein elmondta, az együttműködés újabb szintjét jelenti a nemrég bejelentett, fejlett légvédelmi rendszerek beszerzéséről született magyar szándéknyilatkozat is. Kiemelte: hazánk számára nagyon fontos, hogy korszerű, a 21. századnak megfelelő fejlettségi szintet képviselő, s nem csupán az Egyesült Államok, de a NATO-tagállamok fegyveres erőivel is együttműködni képes fegyverrendszerekkel erősítse meg lakosságának védelmét. Az augusztus 12-én aláírt szándéknyilatkozat két évre nyúló, igen-igen hosszú és mindkét fél részéről roppant sok munkával, tárgyalással járó folyamat eredménye – jegyezte meg a diplomata. Ez egy igen jelentős üzlet, s David Cornstein hangsúlyozta a magyar kormány munkája iránt érzett elismerését is.

Az amerikai fejlett légvédelmi rakétarendszer mellett szakmai érvek döntöttek. A nagykövet leszögezte: szó sincs róla, hogy Magyarország „tartozott” volna az Egyesült Államoknak, s ennek fejében vásárolna amerikai fegyvereket. A szakemberek a legnagyobb alapossággal vizsgálták meg a világpiac minden szóba jöhető gyártójának termékeit. Az általuk elkészített anyagok, dokumentumok alapján született végül az a kormánydöntés, amelynek eredménye az augusztus 12-én aláírt szándéknyilatkozat. A diplomata emlékeztetett, hogy minden kormány számára a létező legfontosabb feladat saját országának, lakosságának védelme, és a magyar kormány is ennek szellemében cselekszik, amikor a megfelelő, korszerű eszközökkel, fegyverekkel látja el haderejét.

20200812-miniszter-amerikai-nagykovet  (7)

Egy vásárlás azonban sohasem csak egy adott fegyverről szól – tette hozzá David Cornstein. Szükség van a teljes „csomagra” is: az eszköz mellett fontos megteremteni a megfelelő alkatrész-utánpótlás, a képzés, a logisztikai támogatás feltételeit is. De mindezek előtt nagyon komoly tervezési folyamatot kell elindítani, hiszen egy-egy beszerzésnek mindig egy hosszú távú terv részeként kell működnie. Nem csupán azt kell pontosan felérni, mire van szüksége a haderőnek, de azt is, mely területeken a legsürgetőbb a modernizáció, és persze az sem mindegy, rendelkezésre áll-e megfelelő költségvetési forrás mindezek finanszírozására. „Nem az a lényeg, hogy idén hogyan állnak majd a beszerzések, hanem az, hol szeretnénk tartani öt vagy tíz év múlva” – tette hozzá a diplomata, aki külön kiemelte Maróth Gáspár védelmi fejlesztésekért felelős kormánybiztos és csapata minden részletre kiterjedő, igen alapos munkáját.

A magyar védelmi fejlesztések egyben az európai folyamatok részének tekinthetők. Mint a nagykövet elmondta, úgy érzi, hogy az elmúlt esztendők során az európai NATO-tagországok felismerték saját államaik, illetve a kontinens védelmében betöltött szerepük fontosságát. Ezt jelzi a 2014-es walesi NATO-csúcson elfogadott, az egyes államok védelmi költségvetésének emeléséről szóló határozat is, amelynek a kormányok eltérő sebességgel, de eleget is tesznek. Mint David Cornstein jelezte, minden országnak gondoskodnia kell saját védelméről, nem szabad más, külső szereplőre vagy államra támaszkodnia. Ugyanakkor a közös munka kiváló példájaként említette meg az MH Pápa Bázisrepülőtéren működő, a NATO zászlaja alatt, többnemzeti, többek között amerikai együttműködéssel kialakított és üzemeltetett Stratégiai Légiszállítási Képességet.

Kapcsolódó cikkek