Ugrás a tartalomhozUgrás a menüpontokhozUgrás a lábléchez

Békefenntartók ünnepe a Bocskai-dandárnál

Szöveg: honvedelem.hu / bocskaidandar.hu |  2012. május 21. 11:20

„Ők azok a katonák, akik talán az utolsó reményt jelentik több ezer kilométerre innen olyan emberek számára, akik éveken, évtizedeken keresztül csak a háborút és a szenvedést ismerték. Ők azok, akik életük árán is végrehajtják a rájuk bízott feladatot” – így méltatta a múltban és a jelenben békefenntartói feladatokat ellátókat dr. Böröndi Gábor dandártábornok, az MH 5. Bocskai István Lövészdandár parancsnoka.

A Békefenntartók Parkját 2010 májusában alakították ki a debreceni Kossuth-laktanya területén, azóta itt tisztelegnek a dandár katonái és a meghívott vendégek a missziós feladatokat ellátó katonák előtt. A parkban elhelyezett kopjafa azoknak a hősiességét hirdeti, akik a legnehezebb körülmények között próbálnak segíteni a legnagyobb bajban lévőkön.

1595936117
Ahogy azt a parancsnok elmondta: a Magyar Honvédség békefenntartói szerepvállalására méltán lehetünk büszkék. A rendszerváltás óta részt veszünk különböző műveletekben, katonáink már a korai EBESZ-, ENSZ- és EU-missziókban is ott voltak, a NATO-csatlakozás óta pedig kiemelt feladataink vannak e területen.

A Bocskai-dandár a Magyar Honvédség legnagyobb szárazföldi alakulataként oroszlánrészt vállal a missziós tevékenységben, s jelenleg is három kontingenssel teljesít missziós szolgálatot. Bocskaisok látják el a KFOR hatodik váltásának feladatait Koszovóban, ahol az etnikai feszültség miatt egy pillanatra sem lankadhat figyelmük. A dandár katonáiból áll Afganisztánban a PRT, az MH Tartományi Újjáépítési Csoport tizenkettedik váltása. Munkájuk kulcsfontosságú a háborúk által megtépázott ország helyreállításában. Szintén Afganisztánban teljesítenek szolgálatot az OMLT, az MH Műveleti Tanácsadó és Összekötő Csoport hetedik váltásának fegyveresei, akik amerikai társaikkal együtt képezik ki az afgán hadsereg katonáit, hogy azok őrködjenek az ország biztonsága felett a NATO-kivonulás után.

Az ünnepi beszédet követően az emlékműnél koszorút helyezett el az MH 5. Bocskai István Lövészdandár teljes személyi állománya nevében dr. Böröndi Gábor dandártábornok, Debrecen Megyei Jogú Város Önkormányzatának nevében Fauszt Zoltán aljegyző, Kocsis Róbert, a Hajdú-Bihar Megyei Közgyűlés alelnöke, Halász Zoltán alezredes és Szabó Imre őrnagy a Hajdú-Bihar Megyei Katasztrófavédelmi Igazgatóság, valamint Nagy Zoltán mérnök alezredes, az MH Hadkiegészítő és Központi Nyilvántartó Parancsnokság 2. Katonai Igazgatási Központ igazgatója.

Az ünnepség a Magyar Takarodó hangjaival zárult.

Fotó: Nagyné Tóth Erzsébet őrvezető