Bevetési Irány 2009: százhúsz médium kíváncsi a fő napra
Szöveg: Szűcs László | 2009. szeptember 10. 17:56Nagy létszámmal, egészen pontosan huszonhat katonával és polgári alkalmazottal üzemel a Bevetési Irány 2009 gyakorlat sajtóközpontja, vagyis a hivatalos megnevezés szerint az összevont Látogatók és Megfigyelők Irodája, Sajtó és Tájékoztató Központ (LMI–STK).
„Sajtóközpont" – hirdeti egy hatalmas tábla a Bevetési Irány 2009 gyakorlat táborának alakulótere mellett. Ez az a hely, ahol a gyakorlatra érkező látogatók és újságírók minden kérdésükre választ kaptak.
A központ vezetője, Vigh Tibor alezredes, aki egyébként az MH Összhaderőnemi Parancsnokság Parancsnoki Irodájának kiemelt főtisztje, a honvedelem.hu érdeklődésére elmondta: az LMI–STK-ba beosztott hivatásos és szerződéses katonák feladata összetett.
Akik jöttek is szép számmal, katonai nyugállományú klubok csoportjai, iskolások, a honvédelem ügye iránt elkötelezett társadalmi szervezetek képviselői látogattak el Ercsi térségébe azokon a napokon, amikor a végrehajtó állomány a szeptember 14-i szakmai napra és a szeptember 15-i fő látogató napra készült.
A Sajtó és Tájékoztató Központba beosztott katonák és polgári alkalmazottak pedig az érdeklődő újságírók igényeit próbálták meg kielégíteni. Több tucat riporter, és televíziós stáb volt kíváncsi a katonák gyakorlására.
A médiumok által leközölt újságcikkeket és televíziós tudósításokat pedig a sajtóközpont produktív részlegének munkatársai gyűjtötték és rendszerezték. Sikerként lehet elkönyvelni – mondta a Vigh alezredes –, hogy a katonai szakmai médiumok mellett az országos napilapok és televíziós csatornák, valamint a bulvármédia is érdeklődött a gyakorlat iránt.
Az LMI–STK vezetőjétől megtudtuk azt is, hogy a sajtóközpont munkatársai számára két igazán „pörgős" nap várható szeptember 14-én és 15-én. Nekik kell ugyanis kísérniük a szakmai és a fő látogatói napra érkező vendégeket és újságírókat. Az előzetes összesítés alapján mindkét napon több százan tekintik meg a Bevetési Irány 2009 gyakorlat statikus és dinamikus bemutatóit. Emellett pedig 100-120 médium is jelezte részvételét.
Fotó: Szűcs László