Ugrás a tartalomhozUgrás a menüpontokhozUgrás a lábléchez

Dörögnek az ágyúk Várpalotán

Szöveg: honvedelem.hu |  2021. szeptember 24. 11:56

A Várpalotán kezdődött nagyszabású gyakorlat kapcsán nyilatkozott Sándor Zsolt vezérőrnagy, a Magyar Honvédség parancsnokának helyettese az M1 aktuális csatorna szeptember 23-ai, csütörtök esti műsorában.

használni

A vezérőrnagy elmondta: az elmúlt másfél évben a Magyar Honvédség hazai feladatait alapvetően a COVID-19 világjárvány elleni védekezés határozta meg, így a nagyobb szabású kiképzési események helyett inkább az egyéni és kisköteléki felkészítésre koncentráltak. Az eredményes védekezés azonban lehetővé tette, hogy tavasz végétől a nemzetközi kiképzési események is elinduljanak. Ezek zöme a Defender Europe 21 többnemzeti gyakorlatsorozathoz kapcsolódnak a szárazföldi és légi haderőnemek, valamint a különleges műveleti erők vonatkozásában.

A mostani hadgyakorlat kapcsán rámutatott: ősszel már a várpalotai gyakorlótéré lesz a főszerep, ahol a Magyar Honvédség tüzérei a Breakthrough 2021 elnevezésű gyakorlaton vesznek részt, annak érdekében, hogy a Honvédelmi és Haderőfejlesztési Program keretén belül beszerzett, hamarosan hazánkba érkező Panzerhaubitze 2000-es típusú, önjáró tarackágyú használatára felkészüljenek. A gyakorlatot a német hadserek egyik tüzérosztálya támogatja. „A szeptember 30-án végződő gyakorlat után Újdörögdön, Tapolca körzetében folytatódik a kiképzés, ahol közel ezer önkéntes tartalékos katona fog képességfejlesztő gyakorlaton részt venni” – szögezte le a Magyar Honvédség parancsnokának helyettese.

Sándor vezérőrnagy elmondta: a gyakorlat elsődleges célja, hogy a lehető legfelkészültebb katonák álljanak rendelkezésre az ország és a magyar emberek biztonságának védelmében. Ezt a képességet – tette hozzá – kiválóan demonstrálta a Magyar Honvédség afganisztáni mentőakciója, amelynek történelmi sikere az új haditechnikai eszközöknek és az eredményes, magas szintű kiképzésnek volt köszönhető.

A teljes beszélgetés ide kattintva tekinthető meg.