Ugrás a tartalomhozUgrás a menüpontokhozUgrás a lábléchez

Expedíció járt a Don-kanyarnál

Szöveg: honvedelem.hu |  2012. július 5. 7:16

Többek között katonai hagyományőrzők, hadtörténészek és újságírók alkották azt az expedíciót, amely a közelmúltban tért haza a Don-kanyarból, a 2. magyar hadsereg második világháborús harcainak helyszínéről.

Az expedíció tagjai jártak az egykori urivi és a scsucsjei szovjet hídfők körzetében, valamint a rudkinói központi magyar katonai temetőben. Mindezek mellett a Don partjáról sikerült rádiókapcsolatot létesíteniük a HM Hadtörténeti Intézet és Múzeum udvarán felállított rádióállomással.

A csoport tagja volt dr. Lippai Péter ezredes, a debreceni székhelyű MH 5. Bocskai István Lövészdandár parancsnokhelyettese is, akinek az expedícióról írt beszámolóját ide kattintva olvashatják el!