Ugrás a tartalomhozUgrás a menüpontokhozUgrás a lábléchez

Ezek voltak 2023 legnézettebb videói

Szöveg: honvedelem.hu |  2024. január 1. 9:15

A Katonai Filmstúdió munkatársai, az előző esztendőkhöz hasonlóan, 2023-ban is több száz videót készítettek. Alábbi listánkban a legnézettebb tízet választottuk ki közülük. (A címekre kattintva az eredeti cikk nyílik meg.)

1., Messerschmitt a Balatonban

Október elején a szakemberek megkezdték a második világháború során a Balaton vizébe zuhant magyar Messerschmitt típusú vadászrepülőgép kiemelését Balatonakarattya térségében.

2., Egyedül a Nagy Mongol Birodalom ellen - Filmpremier és megemlékezés Muhiban

Filmvetítéssel, koszorúzással és hagyományőrző bemutatóval emlékeztek a hétszáznyolcvankét esztendővel ezelőtti muhi csatára a Borsod-Abaúj-Zemplén megyei községben, április 29-én, szombaton. Az eseményen mások mellett részt vett U. Unurmunkh asszony, Mongólia magyarországi nagykövetségének követségi főtanácsosa is.

3., Felszínen az első nagyobb elem

A Magyar Honvédség öt alakulatának, illetve a HM Hadtörténeti Intézet és Múzeum szakembereinek többnapos megfeszített munkájának eredményeképp október 10-én sikerült a felszínre hozni a második világháború során a Balatonba zuhant magyar Messerschmitt típusú vadászrepülőgép első nagyobb elemét.

4., Vezetési irányelvek, bürokráciát csökkentő intézkedések

Megtartotta első állománygyűlését dr. Böröndi Gábor altábornagy május 5-én, pénteken, Szentendrén. A Honvéd Vezérkar főnöke tájékoztatójában többek között részletezte azokat az irányelveket, amelyek mentén vezetni kíván, bejelentett számos, bürokráciát csökkentő intézkedést. Az állománygyűlésen Szalay-Bobrovniczky Kristóf honvédelmi miniszter mellett a tárca vezetői, illetve a Magyar Honvédség alakulatainak parancsnokai vettek részt.

5., Lynx – az új „vadmacska”

Bemutatjuk a Magyar Honvédség új „vadmacskáját”. Kattints a videóra és már dorombol is.

6., Oldalszám és iránytű

Ki hinné, hogy a második világháborúban találatot kapott és a Balatonba zuhant magyar Messerschmitt-vadászgép iránytűje még a mai napig is pontosan működik? Pedig a feltárási munkálatok október 12-ei napján a felszínre hozott műszer kameránk előtt bizonyította be: még mindig hagyatkozhatnánk rá.

7., Az utolsó emelkedés

Történelmi pillanat: kiemelték a Balatonból Beregszászi Sándor szakaszvezető, 12-es oldalszámú, Messerschmitt 109-es típusú vadászgépének törzsét, október 26-án, csütörtökön. Szentkirályi Alexandra kormányszóvivő szerint emlékeznünk kell azokra, akik a haza szolgálata közben haltak hősi halált, míg Kajári Ferenc altábornagy, a Honvéd Vezérkar főnökének helyettese hangsúlyozta: a vadászgép partot ért maradványai a hazaszeretet örök mementói számunkra.

8., Fergeteges hangulat a Valmar városligeti koncertjén

Megőrült a közönség a Valmar duó rendhagyó koncertjéért, amely a Magyar Honvédség és a Honvédelmi Minisztérium szervezésében valósult meg a Városligeti Napozóréten, augusztus 18-án, pénteken. Marics Peti és Valkusz Milán mintegy másfél órán keresztül uralták a színpadot, valamennyi ismert slágerük elhangzott.

9., Az új dandár első missziója

Hamarosan megkezdi féléves külszolgálatát az MH KFOR Kontingens 28. váltása, amelynek gerincét a hódmezővásárhelyi gyalogdandár adja. A Zrínyi Miklós laktanyában február elsején, szerdán tartott kibocsátó ünnepségen Lőrincz Gábor dandártábornok, az MH Szárazföldi Parancsnokság parancsnoka szólt a kiutazó állományhoz.

10., Mennydörgés a Bakonyban

Az elmúlt harminc év legnagyobb hazai gyakorlatán az MH Klapka György 1. Páncélosdandár katonái is megmutatták, hogy jó gazdái a PzH 2000 önjáró lövegeknek. Az alakulat katonái a Bakonyban rengették meg a földet az 55 tonnás vasaikkal. A tataiak az Adaptive Hussars 2023 többnemzeti országos hadgyakorlat keretében november 19-ig borítják füstfelhőbe a Bakonyt.

Kapcsolódó cikkek