Ugrás a tartalomhozUgrás a menüpontokhozUgrás a lábléchez

Hadtörténeti Múzeum: új helyszíneken várják majd az érdeklődőket

Szöveg: Snoj Péter | Fotó: archív felvételek |  2023. május 26. 13:30

Több helyszínen nyit kiállítást a HM Hadtörténeti Intézet és Múzeum. Erről Vargha Tamás, a Honvédelmi Minisztérium parlamenti államtitkára, miniszterhelyettes beszélt a Hír TV „Napindító” című reggeli műsorában május 26-án, pénteken.

PÁT_Hírtv

Amint arra Vargha Tamás is rámutatott: a fővárosi Bálnában már látogatható egy izgalmas és rendhagyó tárlat, ami a mai modern haderőt mutatja be, felvillantva a XX. és XXI. századi haditechnikai eszközöket. „Nemcsak bemutatja, hanem interaktív módon hozzáférhető módon, megérinthetően, kipróbálhatóan be is mutatja: át lehet élni, hogy hogyan mozoghatnak, mit tehetnek a katonák a hadszíntéren, vagy egy épületben egy VR szemüveg segítségével” – mondta Vargha Tamás, hozzátéve: mindezek mellett megtekinthető és egy airsoft lőtéren ki is próbálható a Magyar Honvédségben rendszeresített összes fegyver is.

A jelen és jövő bemutatásán túl külön termek foglalkoznak az első- és második világháború korszakával is, illetve az idén 175 éves Magyar Honvédség születésének időszakával, kiemelten a világhírű huszárfegyvernemmel.

Bálna_3

A másik, székesfehérvári helyszín kapcsán az államtitkár részletezte, hogy a Szent István Király Múzeum felújított múzeumépületében kap helyet a „Hadi múltunk kincsestára” – Válogatás a Hadtörténeti Múzeum értékeiből című időszaki tárlat, amely hagyományos kiállítással, természetesen interaktív elemekkel, augusztus 15-től várja az érdeklődőket. Hozzátette, hogy „készülünk egy még nagyobb szabású kiállítással is a következő év elején, amely a magyar vitézség 1100 évét fogja bemutatni.”

Bálna_2

A megújuló tárlatok hátteréről Vargha Tamás elmondta: „sokat változott a világ. Ma már nem lehet csak tárolókban, nem hozzáférhető módon bemutatni tárgyakat, a mai világunk része az érintőképernyős telefon, a fiatalok mindennapjainak része már ez a világ.” Éppen ezért a kiállított relikviák mellett szükséges a kézzelfoghatóság és az élményszerű átélhetőség is.

A HM Hadtörténeti Intézet és Múzeum eddig ismert épületéről elmondta: a levéltár részben továbbra is itt várja majd a kutatni vágyókat, de az épület másik részében a minisztérium szervezeti egységei kapnak majd helyet.

A teljes televíziós beszélgetés ide kattintva tekinthető meg.

Bálna_1
Kapcsolódó cikkek