Ugrás a tartalomhozUgrás a menüpontokhozUgrás a lábléchez

Hagyományőrzés, légtérvédelem, különleges látogatás

Az elmúlt hét leglátványosabb fotói

Szöveg: honvedelem.hu |  2022. július 12. 8:26

Összeállításunkban az elmúlt hét leglátványosabb fotóit tekinthetik meg.

Hivatalvezetők és polgármesterek „különleges” látogatása

A Magyar Honvédség Parancsnokságának Különleges Műveleti Szemlélősége, valamint az MH 2. vitéz Bertalan Árpád Különleges Rendeltetésű Dandár közösen látta vendégül a vonzáskörzetükben lévő települések polgármestereit és Jász-Nagykun-Szolnok megye hivatalvezetőit július 6-án, Szolnokon.

A teljes tudósítás itt érhető el.

napképe_07_10

Altisztek vizsgáztak Győrben

2022 márciusában kilenc katona kezdte meg felkészülését a Magyar Honvédség Acélkocka Altisztképző Rendszerének légvédelmi rakéta és tüzér altiszti szakmai tanfolyamán. A négyhónapos képzés során légvédelmi szakismeretből, valamint szakharcászatból fejlesztették ismereteiket.

A teljes tudósítás itt érhető el.

kép2

Újjáéledt hagyományok

A Honvéd Huszár Díszalegység újraalapításának második évfordulója alkalmából Szilvásváradra, az Állami Ménesgazdaságba látogatott el Szalay-Bobrovniczky Kristóf, Magyarország honvédelmi minisztere.

A teljes tudósítás itt érhető el.

kép1
Címkékhonvédelem