Ugrás a tartalomhozUgrás a menüpontokhozUgrás a lábléchez

Hazai hírek - 2059. oldal

Cikkek
1596016573

Öt nap katonáskodás Kaposváron

2016. július 13. 7:35

Öt napon keresztül kóstolhattak bele a katonaéletbe azok a középiskolás diákok, akik az MH 64. Boconádi Szabó József Logisztikai Ezred nyári honvédelmi táborába jelentkeztek. A kaposvári laktanyába huszonhat fiatal „vonult be” az idén.

1596016572

Elhagyta a kórházat a tűzszerészbaleset sérültje

2016. július 12. 20:32

Az MH Egészségügyi Központból 12 nap ápolást, kivizsgálást és több műtétet követően otthonába távozhatott a július 1-jén megsérült tűzszerész főtörzsőrmester. Kontrollvizsgálatokkal, majd rehabilitációval folytatódik kezelése.

1596016571

KatonaSuli pedagógus továbbképzés Szolnokon

2016. július 12. 19:45

Az Alaptörvényben foglaltak szerint nemcsak a katonáknak, de minden állampolgárnak kötelessége a haza védelme, ezért is jó kezdeményezés a KatonaSuli-program, amely felkészíti a diákokat a katonai alapismeretekre.

1596016570

Fémharcosok – a Magyar Honvéd magazin legfrissebb számából

2016. július 12. 17:02

Kamaszkorom egyik kedvenc filmje volt az 1984-es Terminátor. Arnold Schwarzenegger izmai mellett az igazi újdonságot az a jövőkép jelentette, amelyet a kíméletlen gépharcos képviselt. Nos, ha a mesterséges intelligencia még nem is áll ilyen magas fokon, de a többé-kevésbé önállóan működő katonai rendszerek, robotok már mindennapjaink részei. 

1596016569

Honvéd tér és vízi akadálypálya az EFOTT-on

2016. július 12. 16:36

Ma kezdődött az EFOTT, az egyetemisták és főiskolások országos „fesztiválja”, amelyen hagyományosan a Magyar Honvédség is képviselteti magát.

1596016569

Pályázati felhívás

2016. július 12. 15:32

A Honvédelmi Minisztérium, mint Kiíró pályázat keretében értékesíti a HM vagyonkezelésében lévő különféle, HM kezelésű ingatlanokban tárolt hulladékokat. További részletek a csatolt dokumentumokban!

1596016566

Együttműködési megállapodás a nyugdíjasokkal

2016. július 12. 14:22

Együttműködési megállapodást kötött a Szabadszállási Honvéd Nyugdíjas Klub és az MH Logisztikai Központ.

1596016564

Mit játszhatott a Balaton-parton egy katonazenekar 30 éve?

2016. július 12. 12:29

Ezt a kérdést tette fel az MH vitéz Szurmay Sándor Budapest Helyőrség Dandár (MH BHD) Budapest Helyőrség Zenekar karmestere Balatonakarattyán, az MH Rekreációs, Kiképzési és Konferencia Központban (MH RKKK). A közel száz évet felölelő repertoárban a katonai indulók mellett megfért egymás mellett Brahms és a Monkees is.

1596016563

Első nap a táborban

2016. július 12. 11:13

Az MH 43. Nagysándor József Híradó és Vezetéstámogató Ezred Honvédelmi Tábort (pályára irányító ifjúsági tábort) szervezett középiskolás diákok számára.

1596016562

Színessé varázsolták a repülőtér betonját

2016. július 12. 9:48

A pápai katonák és családjaik együtt ünnepelték az alakulat fennállásának tizenötödik évfordulóját július 9-én, szombaton. A jó hangulatú rendezvényen az MH Pápa Bázisrepülőtéren dolgozók közvetlen hozzátartozói vehettek részt, így több százan tölthettek együtt egy kellemes napot a repülőtéren. A gondos szervezők a születésnap megünnepléséhez méltó és a családoknak kellemes kikapcsolódást nyújtó programokkal örvendeztették meg a látogatókat.