Ugrás a tartalomhozUgrás a menüpontokhozUgrás a lábléchez

Hazai hírek - 2075. oldal

Cikkek
1596015359

Dzsámit vagy mecsetet tártak fel Szulejmán szultán Szigetvár melletti sírkomplexumában

2016. június 19. 7:13

Feltételezhetően dzsámi vagy mecset volt az az épület, amelynek feltárása a héten fejeződött be Szulejmán török szultán Szigetvár melletti sírkomplexumában. A feltárást végző régészcsoport vezetője, Pap Norbert, a PTE Kelet-Mediterrán és Balkán Tudományok Központjának igazgatója még tavaly év végén jelentette be, hogy valószínűleg I. Szulejmán szultán sírhelyét, valamint egy oszmán kori települést találtak a szigetvár-turbéki szőlőhegyen.

1596015356

Elérkezett az ideje, hogy a szlovák és a magyar nemzet összefogjon

2016. június 18. 19:16

„Elérkezett az ideje annak, hogy a magyar és a szlovák nemzet egymásra találjon és közösen küzdjenek meg a jelenkori kihívásokkal” – mondta dr. Simicskó István honvédelmi miniszter június 18-án, szombaton, a zalavári emlékparkban tartott megemlékezésen.

1596015355

„Nekem a Balaton Akarattyáról a legszebb”

2016. június 18. 17:09

A balatoni táj egyik nagy tisztelője és szerelmese, Győrffy József művész alkotásaiból nyílt kiállítás a napokban Balatonakarattyán, az MH Rekreációs, Kiképzési és Konferencia Központban (MH RKKK). A szebbnél szebb olaj-, tűzzománc- és akvarell képeket két hétig láthatják az érdeklődők a központ Lovagtermében.

1596015346

Katonazenekar a Balaton partján

2016. június 18. 9:27

Mindenki ismeri azt a koncert-érzést, amikor az ember legszívesebben táncra perdülne a zenék hallatán és ülve jár keze-lába. Ezt élhették át június 16-án, csütörtökön este a balatonakarattyai MH Rekreációs, Kiképzési és Konferencia Központ vendégei, akiknek a Légierő Zenekar – Veszprém adott igazi, nyár-hangulatú koncertet.

1596015345

Éjszakai kiképzés Pápán

2016. június 18. 7:15

Június 20−23. között a Brit Királyi Légierő (Royal Air Force – RAF) pilótái érkeznek Pápára egy C−17-es repülővel, hogy az éjszaki taktikai leszállás képességét gyakorolják. Az MH Pápa Bázisrepülőtér az Egyesült Királyságon kívül Európában egyedüliként kínál lehetőséget a C−17-esek pilótáinak többek között arra, hogy éjjellátó felszereléssel (Night Vision Goggle – NVG) hajtsanak végre ilyen kiképzést.

1596015340

Határaink védelme közös érdek

2016. június 17. 21:04

„Mindannyian egyetértettünk abban, hogy a schengeni határokat védelmeznünk kell és a schengeni értékek mellett ki kell állnunk” − fogalmazott dr. Simicskó István, Magyarország honvédelmi minisztere az ausztriai St. Martin an der Raabban (Rábaszentmárton), június 17-én, pénteken.

1596015338

Izraelita hősi halottak emlékművét újították fel a szegedi zsidó temetőben

2016. június 17. 21:01

A 83 esztendővel ezelőtt, 1933-ban felavatott és most felújított izraelita hősi emlékművet avatták újra június 16-án, csütörtökön a szegedi zsidó temetőben.

1596015337

Katonák a Regattán

2016. június 17. 18:55

Első alkalommal rendezték meg Siófokon a Nemzeti Regattát, Magyarország településeinek vitorlás fesztiválját, melyen harminc település csapata indult különböző versenyszámokban. A rendezvényen az MH Rekreációs, Kiképzési és Konferencia Központ, valamint az MH Hadkiegészítő és Központi Nyilvántartó Parancsnokság 4. Toborzó és Érdekvédelmi Központ képviselte a honvédséget.

1596015337

Migrációs kérdésekben is együttműködik Magyarország és Ausztria

2016. június 17. 18:44

Magyarország és Ausztria kész az együttműködésre a migrációs kérdések megoldásában is – hangsúlyozták a két ország honvédelmi és belügyminiszterei június 17-én, pénteken a burgenlandi St. Martinban, ahol kétoldalú megbeszélést tartottak.

1596015334

Óriásbombák robbantak Táborfalván

2016. június 17. 16:43

Dabas mellett, az MH Bakony Harckiképző Központ táborfalvai robbantótéren semmisítették meg az utóbbi két hétben Budapesten talált két második világháborús óriásbombát az MH 1. Honvéd Tűzszerész és Hadihajós Ezred katonái. Az ezer és az ötszáz kilós szerkezetek felrobbantása a sajtó nyilvánossága előtt zajlott, egyúttal jó alkalmat teremtett arra, hogy a Magyarországon jellemzően előforduló kisebb robbanószerkezetek rombolóerejét is bemutassák a tűzszerészek.