Hazai hírek - 2380. oldal
Már csak négy napig lehet jelentkezni…
2015. április 7. 15:48
Már csak négy napig lehet jelentkezni az idei, „Lehet egy csillaggal több?!” elnevezésű honvédségi tehetségkutató versenyre. Kedvcsinálóként a 2012-ben induló Kanálgép zenekar ritmusgitárosával beszélgettünk.
Végjáték – a Magyar Honvéd magazin legfrissebb számából
2015. április 7. 13:40
Egy biztos: 70 évvel ezelőtt, 1945 áprilisában magyar földön befejeződött a háború. Negyvenöt évig úgy tanultuk, hogy április 4-én és Nemesmedvesen. A Minisztertanács még 1990-ben munkanappá nyilvánította az addig piros betűs április 4-ét, aztán az is kiderült, hogy nem akkor és nem ott hallgattak el a fegyverek.
Szakfelkészítés hadisírgondozó tiszteknek
2015. április 7. 11:32
A napokban az MH Hadkiegészítő és Központi Nyilvántartó Parancsnokság hadisírgondozással és honvédelmi neveléssel foglalkozó szakállományából hat tiszt vesz részt terepen történő szakfelkészítésen, az ország több pontján − Kiss Balázs főhadnagy, a HM Társadalmi Kapcsolatok és Háborús Kegyeleti Főosztály munkatársának (MH TKHKF) szakmai irányításával.
Vizsga a levegőben
2015. április 7. 9:24
Sikeresen teljesítette élete első önálló repülését Szarvas Dávid hadnagy. Feladata egy iskolakör végrehajtása volt az MH 86. Szolnok Helikopter Bázis repülőtere fölött. A Magyar Honvédség legfiatalabb pilótájára még bő két hónap kemény kiképzés vár, júniustól pedig az Aviation Leadership program keretében az Egyesült Államokban, a texasi San Antonióban folytatja majd a tanulmányait.
,,Ma kell győzni, vagy mehetünk vissza a Tisza mögé”
2015. április 7. 7:16
,,Tegnap vitéz seregeink az ellenségnek seregét Isaszeg vidékének irtózatos pozícióiból tökéletesen kiverték” – e sorokat Kossuth Lajos írta 1849. április 7-én Gödöllőről az Országos Honvédelmi Bizottmánynak. Előtte egy nappal, április 6-án, a fiatal magyar honvédsereg súlyos csatában tett pontot arra a páratlan győzelemsorozatra, amelyet a hazai történetírás tavaszi hadjáratnak nevez.
Információ első kézből…
2015. április 6. 21:50
A tervezett katonai életpályáról, illetve a hozzá kapcsolódó illetményrendszerről tartott előadást a Balassi Bálint Bajtársi Egyesület nyugállományú katonáinak Zsiga Tamás ezredes, a Honvéd Vezérkar megbízott személyzeti csoportfőnöke április 2-án.
Szily-nap
2015. április 6. 19:44
Az MH Logisztikai Központ a ferencvárosi Szily Kálmán Műszaki Szakközépiskola meghívására részt vett az iskola hagyományos nyílt napján.
Kárpáti harc
2015. április 6. 17:38
Sorozatunkban a száz évvel ezelőtt megjelent magyar napilapokból, a Nagy Háborúval kapcsolatos írásokból szemlézünk.
Átállás a nyári igénybevételre
2015. április 6. 15:22
A székesfehérvári MH 43. Nagysándor József Híradó- és Vezetéstámogató Ezred éves munkaterve alapján, március utolsó napján készítették fel a nyári igénybevételre a technikai eszközöket.
Repülő céltárgyak – a Magyar Honvéd magazin legfrissebb számából
2015. április 6. 13:26
Ma már minden valamirevaló légierő célrepülőgépek segítségével képezi ki pilótáit. Persze hosszú út vezetett a vontatott célzsákoktól az önvédelmi rendszerekkel felszerelt, manőverező QF–16-os „célvadászgépekig”.