Ugrás a tartalomhozUgrás a menüpontokhozUgrás a lábléchez

Történelmi és állampolgári vetélkedőt rendeznek

Szöveg: honvedelem.hu |  2014. november 11. 11:11

A Szakmai Középiskolásokért Kulturális Egyesület (SZAKE) a 2014/2015-ös tanévben is megrendezi az Örökségünk ’48 elnevezésű történelmi és állampolgári vetélkedőt.

A verseny célja a reformkor és az 1848/49-es forradalom és szabadságharc eszméinek, valamint a kiegyezésig tartó történelmi korszak szereplőinek, eseményeinek ismerete, az összefüggések felismerése, illetve a történelmi emlékek ápolása.
A versenyre a szakiskolák 9-10., valamint a szakközépiskolák és a gimnáziumok 9-12. osztályaiban tanuló diákok jelentkezhetnek, a szervezők háromtagú csapatokat várnak.

Amennyiben a KatonaSuli-programban résztvevő iskolák közül legalább 6 csapat jelentkezik, a szervezők önálló KatonaSuli kategóriát is indítanak.

A háromfordulós verseny első fordulóját az interneten rendezik meg 2014. december 15. és 2015. január 15. között. A második fordulót ugyancsak az internet tartják 2015. január 15. és február 15. között. A harmadik fordulónak, azaz a döntőnek a Stefánia Palota – Honvéd Kulturális Központ ad otthont március 21-én. A versenyre december 12-ig lehet jelentkezni.

A versenyről további részletek a SZAKE honlapján találhatók.

CímkékKatonaSuli