A Magyar Honvédség nem egy külön világ, hanem a társadalom része
Szöveg: Nyulas Szabolcs | 2018. szeptember 20. 7:15A cél az, hogy a társadalom lássa és megbecsülje a katonák áldozatvállalását – mondta Takács Attila dandártábornok, az MH Hadkiegészítő, Felkészítő és Kiképző Parancsnokság parancsnoka szeptember 19-én, szerdán a nyíregyházi Jósa András Múzeumban tartott előadásában.
A civilek érdeklődésének felkeltésére például rendelkezésre állási díjat és különböző ösztöndíjakat vezettek be; mára a középiskolások, és a felsőoktatásban részt vevők számára olyan lehetőségek állnak rendelkezésre, amelyek korábban nem léteztek, így az érdeklődés is megnőtt. Ugyanakkor a kadétképzés megjelenésével már egészen korán elkezdődhet a honvédelmi nevelés és a fiatalok figyelmének felkeltése. Jelenleg körülbelül 220 gyermek vesz részt a kadétprogramban országszerte. Ezt a célt szolgálják a honvédelmi táborok is,amelyek nem várt érdeklődésre tettek szert: tavaly összesen 70 tábort szerveztek mintegy 2000 gyermeknek.