Ugrás a tartalomhozUgrás a menüpontokhozUgrás a lábléchez

Autóbaleset sérültjein segítettek a bercsényisek

Szöveg: Draveczki-Ury Ádám |  2014. június 20. 20:49

Közúti balesetnél nyújtottak szakszerű és gyors segítséget az MH 34. Bercsényi László Különleges Műveleti Zászlóalj katonái június 20-án délután.

Tarnóczy Martin hadnagy és Kelemen Miklós szakaszvezető éppen Kisújszállásra tartott: egy társukat szállították a mentővel a városba annak műtétjét követően. Szolnok felé haladtak, amikor Kenderest elhagyva két személyautót láttak meg az árokban, illetve egy személyszállító mikrobuszt az út közepén. „Azonnal félreálltunk és odasiettünk, hogy segítséget nyújtsunk", tudtuk meg a katonáktól. „Egy középkorú férfi ült az árokban, aki a vállát fájlalta, de egyébként stabilnak tűnt az állapota. Két középkorú hölgy lábsérülésre panaszkodott, egy másik férfinál pedig bal csuklótörést állapítottunk meg. A szemtanúktól eközben megtudtuk, hogy a mikrobuszban van még valaki."

1595974230

A katonák egy eszméletlen, 18 év körüli férfit találtak a buszban: eltört az arccsontja, illetve vérzett az orra, de rögtön látták, hogy él. Miután magához tért, kissé zavartan viselkedett, így a katonák egy nyakrögzítő felhelyezését követően kiszedték a mikrobuszból, hordágyra fektették, majd betették az autójukba. „Gyorsan átvizsgáltam", mondta Tarnóczy hadnagy, aki február óta tagja a Magyar Honvédségnek. Korábban mentőápolóként, majd mentőtisztként dolgozott, a Honvédkórház sürgősségi osztályán is szerzett tapasztalatokat, és a haderő mellett félállásban jelenleg is dolgozik az Országos Mentőszolgálat pesterzsébeti állomásán. „Egyéb elváltozást nem találtam nála, de a sérülés és az aluszékonyság alapján súlyos koponyasérültnek tekintettem, így gyors vénabiztosítást követően infúzióban részesítettem. Az egyik szemtanú éppen a mentőkkel beszélt: átadta nekem a telefont, én pedig tájékoztattam őket a helyzetről. A súlyos sérült férfinak egy esetkocsit, a könnyű sérülteknek pedig két mentőgépkocsit kértem a helyszínre."

Míg Tarnóczy hadnagy megvizsgálta a többi sérültet, Kelemen Miklós – aki 2007 óta szolgál a bercsényisek egészségügyi részlegén, és egy harctéri sebesült-ellátó tanfolyamot is elvégzett – a súlyos sérült állapotát felügyelte. Miután megérkeztek a mentők, kiderült, hogy a hadnagy diagnózisa helyes volt: a könnyebb sérültek alapján is könnyebb sérültnek minősültek. A súlyosan sérült fiatalembert a katonák segítették áttenni a mentőautóba.

1595974230

A 4-es főúton egyébként összesen öt gépjármű – két furgon és három személyautó – ütközött össze, a balesetben hatan sérültek meg. A mentők három embert szállítottak kórházba.

Fotó: Bugány János, MTI