Ugrás a tartalomhozUgrás a menüpontokhozUgrás a lábléchez

Az alakulatok is megemlékeztek a forradalom évfordulójáról

Szöveg: honvedelem.hu |  2013. október 22. 16:00

Az 1956-os forradalom kitörésének 57. évfordulójáról természetesen a Magyar Honvédség alakulatai és katonai szervezetei is megemlékeztek. Alábbi összeállításunkban az e megemlékezésekről készített tudósításokat közöljük. (A cikk folyamatosan frissül!) (Frissítve: 2013. október 24. 16:37 óra.)

MH 25. Klapka György Lövészdandár

„1956 a lélek forradalma volt, a szellem, a haza szabadságáért. Egy ország akart végre emelt fővel élni és dolgozni. A harc elbukott, de lelküket soha nem tudták megtörni. Ezért is ünnepelhetünk ma"- hangzott el a nemzeti ünnep alkalmából rendezett állománygyűlésen a tatai laktanyában. Az MH 25. Klapka György Lövészdandár katonái, közalkalmazottai és a Honvéd Bajtársi Klub és a Tata Helytörténeti Egyesület tagjai együtt emlékeztek meg az 57 évvel ezelőtti eseményekről.

A rendezvényen elismeréseket is átadtak. Elöljáró parancsnokai javaslatára, beosztásában huzamos időn át végzett kiemelkedő munkája elismeréséül, Magyarország honvédelmi minisztere a Szolgálati Érdemjel ezüst fokozatát adományozta Pálinkás Zoltán századosnak, illetve a Szolgálati Érdemjel bronz fokozatát adományozta Szűcs Tamás Zoltán zászlósnak. 

1595961905

A Magyar Honvédség hivatásos, szerződéses állományában ténylegesen eltöltött szolgálati ideje elismeréséül Magyarország honvédelmi minisztere a Tiszti Szolgálati Jel II. fokozatát adományozza 20. év után: Horváth Sándor őrnagynak, Ombódi Imre őrnagynak, Sebestyén Szilárd Róbert őrnagynak.
A Tiszti Szolgálati Jel III. fokozatát adományozta 10. év után Prácser Zoltán századosnak.
Az Altiszti-legénységi Szolgálati Jel II. fokozatát adományozta 20. év után: Horváth Ildikó törzszászlósnak.
Az Altiszti-legénységi Szolgálati Jel III. fokozatát adományozta 10. év után: Takács Gábor főtörzsőrmesternek, Jávorszki István őrmesternek, Makasics Sándor szakaszvezetőnek, Monori Imre szakaszvezetőnek, Póta Ferenc Viktor szakaszvezetőnek, Surogi János szakaszvezetőnek, Téglás András szakaszvezetőnek, Vince Zoltán szakaszvezetőnek.

A latanyai ünnepség mellett két városi ünnepségen is részt vettek a tatai lövészdandár katonái: október 22-én a délutáni órákban Tatabányán a Béke Parkban lévő emlékműnél, majd október 23-án, Tatán az 1956-os emlékműnél koszorúztak.

1595961906

(Kép és szöveg: Petrovics Renáta)

* * *


MH 43. Nagysándor József Híradó és Vezetéstámogató Ezred

A székesfehérvári alakulatnál rendezett ünnepi állománygyűlésen elmondott beszédében Páli Zoltán alezredes, a Helyőrségtámogató Parancsnokság parancsnoka Örkény István gondolatait idézte. „A kerek világon, minden térképen és glóbuszon ma átírják a nevedet Budapest. Ez a szó már nem egy várost jelöl. Budapest ma annyit tesz, mint hősiesség. Budapest minden nyelvén a világnak azt jelenti: hűség, önfeláldozás, nemzeti becsület."
A nemzeti ünnep alkalmából Koronczai Tibor alezredes, az alakulat ezred megbízott parancsnoka kitüntetéseket, elismeréseket adott át a Magyar Honvédség állományában ténylegesen eltöltött szolgálati idejük, valamint beosztásukban huzamos időn át végzett kiemelkedő munkájuk elismeréseként közel hetven fő részére.
Az ünnepi állománygyűlést a Székesfehérvári Helyőrség Zenekar műsora, illetve az Ezredinduló zárta.

1595961906

(Szöveg: Mátyás Andrea, fotó: Dánielné Csiszár Nóra)

* * *


MH 5. Bocskai István Lövészdandár

Debrecen. A Kossuth-laktanyában október 22-én megtartott ünnepségen Oláh Dávid hadnagy ünnepi beszédében az 1956-os fővárosi események felelevenítése mellett kitért a debreceni tüntetésekre és a több halálos áldozatot követelő sortűzre is, valamint a forradalom mai napig tartó hatására. Mint mondta: 1956 megmutatta, hogy egy nemzet elsősorban attól nemzet, mert tagjai tudják, hogy mivel tartoznak maguknak, egymásnak és a közösségnek. „Ez a nemzet a szabadság fegyveres védelmének ügyét a Magyar Honvédség kezébe adta, hogy minden körülmények között megvédje azt. A ránk szabott feladatot vállaltuk és vállaljuk: Becsülettel, Bátorsággal, Helytállással!" – fogalmazott Oláh hadnagy.

1595961906

Hódmezővásárhely. A Zrínyi laktanyában, ünnepi beszédében Budai Anna felidézte a Magyar Egyetemisták és Főiskolások Szövetségének szerepét az események elindításában, a Bem térre érkezők egyre bővülő tömegét, akik a Parlamenthez vonulva Nagy Imre felszólalását követelték. Elhangzott: az események késő este vettek fordulatot, amikor eldördült az első puskalövés a Magyar Rádió épületénél. Budai Anna kiemelte: „a forradalom bukásához a nemzetközi események nagyban hozzájárultak. A külföldi közvélemény azonban kiállt a forradalmárok mellett. Ezt szimbolizálja a Time magazin 1957. január 7-i számának címlapján szereplő névtelen magyar forradalmár, akit az év emberének választottak."

1595961907

(Kép és szöveg: bocskaidandar.hu)

* * *


MH Logisztikai Központ

Az MH Logisztikai Központ Soroksári úti objektumában október 22-én megtartott állománygyűlésen dr. Kaló József, a Nemzeti Közszolgálati Egyetem Hadtudományi és Honvédtisztképző Kar, Hadtörténeti és Katonai Kultúrtörténeti Tanszék docense ünnepi beszédében egy tipikus XX. századi magyar katona – Pálinkás-Pallavicini Antal őrnagy életútját – mutatta be.  Mint elmondta: Pálinkás őrnagy mindenkor esküjéhez híven cselekedett, s ennek köszönhette, hogy mindkét totalitárius ideológia – a nemzetiszocializmus és a kommunizmus – is üldözte, utóbbi az életét is kioltotta. „Pálinkás-Pallavicini Antal életén végig tekintve hajtsunk hát fejet a mai napon az 1956-os forradalom és szabadságharc, illetve a XX. századi magyar katonamártírjaink emléke előtt" – fogalmazott.
Az ünnepi megemlékezésen elismeréseket is átadtak, majd az állománygyűlés a Honvéd Együttes színészeinek előadásával zárult.

1595961907

(Kép és szöveg: MH Logisztikai Központ)