Boldog születésnapot, Bandi bácsi!
Szöveg: Takács Vivien | 2018. szeptember 3. 18:10A kilencvenöt éves Frankó Endre nyugállományú főhadnagy születésnapját ünnepelték a Gaudiopolis Békásmegyeri Evangélikus Szeretetházban szeptember 3-án. A legendás második világháborús Puma vadászrepülő-osztály pilótáját dr. Papp Ferenc ezredes is felköszöntötte.
Bandi bácsi 1923. szeptember 2-án született Egerben. A repülést idősebb fiútestvére, László által szerette meg, aki egy légi harcot követően eltűnt. A két fiú minden hétvégén gyalog vagy biciklivel tette meg az Eger-Gyöngyös ötven kilométeres útvonalat. Frankó Endre 1942-ben jelentkezett a Repülő Akadémiára.
A nyugállományú főhadnagy nagyon büszke arra, hogy 1944 novemberében bekerült a Pumákhoz. A Puma vadászrepülő-osztály tagjaként hazánk felett több alkalommal is harcolt a Magyarországot támadó amerikai bombázó- és vadászrepülőgépek ellen. 1945 májusában amerikai hadifogságba esett, de ugyanezen év karácsonyára már hazatérhetett. Ahogy fogalmazott, a második világháború legszebb pillanata az volt, mikor befejeződött. 1956-ban felvették a Műszaki Egyetem Gépészmérnöki Kar levelező tagozatára. Mérnöki pályafutása alatt egyebek mellett az ő tervei alapján épült meg a jánoshegyi Libegő is. A ’70-es években tíz évig Indiának tervezett hasonló kötött drótkötélpályás közlekedést és teherszállítást: évente több hónapot töltött kint, és irányította az építkezéseket.
Bandi bácsi életét a repülés szeretete kísérte végig: nem a repülési eszköz, hanem a repülés élteti és érdekli mind a mai napig. Idén augusztus 20-án, a légi parádén másodmagával egy kétmotoros, dízeles DA-42-es repülőből csodálhatta Budapestet. Kedvenc étele minden, amiben mák van, szeret borozgatni, de nagy melegben a sört sem utasítja vissza. És mi a titka annak, hogy megéljük a kilencvenötödik életévünket? „Végtelenül egyszerű: nem szabad meghalni" – mondja mosolyogva a Puma század legidősebb pilótája, aki hozzátette: a mai nap csak annyiban különbözött a többitől, hogy megünnepelték, mert „mindennap nem szoktak megköszönteni!"
Fotó: Tóth László