Ugrás a tartalomhozUgrás a menüpontokhozUgrás a lábléchez

Bombát találtak a vasútállomáson

Szöveg: Szűcs László |  2015. július 1. 11:12

A 25. héten, azaz június 22-28. között 40 bejelentés érkezett az MH 1. Honvéd Tűzszerész és Hadihajós Ezred ügyeletére. A szakembereknek ezek közül 9 esetben soron kívül kellett intézkedniük, mivel az előkerült robbanószerkezetek közvetlenül veszélyeztették az emberi életet.

Csörgei Csilla törzsőrmester, az alakulat kommunikációs főnökségének munkatársa a honvedelem.hu érdeklődésére elmondta azt is, hogy a tűzszerészek 2015-ben eddig összesen 1334 bejelentést kaptak.

Június 23-án Székesfehérvárról érkezett a bejelentés, hogy a vasútállomáson – földmunkák közben – második világháborús robbanószerkezetet találtak. A Volter József főtörzsőrmester vezetésével helyszínre érkezett járőr megállapította, hogy egy FAB-50 típusú bombára bukkantak a munkások, amit a tűzszerészek a központi gyűjtőbe szállítottak.

Június 26-án Püspökladányban akadt dolguk a Magyar Honvédség tűzszerészeinek. A vasúti aluljáró építése közben egy SC-50 típusú bomba került elő a földből, amit a Lakatos Sándor főtörzsőrmester vezette járőr szállított el a helyszínről a központi gyűjtőbe.

Címkéktűzszerész