Bruce

Szöveg: Szabó Béla | 2016. december 13. 7:01

Ha azt mondom, Nagy László főtörzszászlós, akkor a Magyar Honvédségen belül is a legtöbben csak keresgélnek emlékeikben: ismerik-e valahonnan ezt a nevet? Ha viszont azt mondom, Bruce, akkor itthon és Iraktól Afganisztánig, Olaszországtól Fort Benningig mindenki arca felderül, és számtalan közös történetet idéznek fel máris.

Az MH 2. vitéz Bertalan Árpád Különleges Rendeltetésű Ezred vezénylőzászlósát, Nagy László főtörzszászlóst ugyanis mindenki csak e néven ismeri – ismeri el – itthon és néhány földrész megannyi országában.

Kivételes pályafutás: meg sem kísérlem, hogy mindegyik állomására rákérdezzek – könyvet lehetne írni róluk. Ezért csak a szolgálatát meghatározó legfontosabb momentumokról – néha hónapokról, évekről – beszélgetünk, sokszor csapongva. Némi kitérő után 1996-ban kezdődött a „nagy menetelés" az MH 88. Gyorsreagálású Zászlóaljnál, majd folytatódott annak jogutód alakulatainál, az MH 34. Bercsényi László Különleges Műveleti Zászlóaljnál, az MH Béketámogató Kiképzőközpontnál, és még számtalan hazai és külföldi katonai szervezetnél, parancsnokságon. Jöjjenek tehát az élmények, benyomások.

A ma már okleveles hadi- és biztonságtechnikai mérnök 1991-ben végzett a Szolnoki Katonai Középiskola és Kollégiumban. Ám mégsem valamelyik katonai főiskolára jelentkezett, hiszen első beosztását az MH Szolnoki Repülőműszaki Főiskola kiképzőszakaszának parancsnokaként látta el.

– Akkor még nem érdekelt a hivatásos katonai pálya, ráadásul egy nagyon szerény körülmények közepette élő családban nőttem fel, így mielőbb munkát kellett vállalnom, hogy segíthessem hozzátartozóimat.

Michael S. McCoy vezénylőzászlóssal, volt akadémiai osztálytársával (16. lövészezred, 2. zászlóalj) Irakban.

2002–2003, vezénylőzászlósi akadémia, (szárazföldi haderőnem), Fort Bliss, USA.

– Életem legnagyobb iskolája volt, hihetetlen tudással vérteztek fel bennünket a katonai műveletek tervezése, a vezetéselmélet, valamint az erőforrás-kezelés területén. A hatszáz hallgatóból negyvenen voltunk külföldiek, egyenként beosztva egy osztályba, ahol az USA haderejének minden fegyvernemétől érkezett kollégákkal cserélhettünk tapasztalatokat, illetve jobbára mi tanultunk tőlük. Az ottani képzés minden további hazai, missziós vagy szövetségesi parancsnokságon betöltött beosztásaim alfája és ómegája volt.

2003–2004, ranger-kiképzés.

– Ez egy húzós történet. A Magyar Honvédségben második altisztként szereztem meg a ranger-felvarrót, de csak a második nekifutásra. Az előkészítő tanfolyam után, amikor már élesben mentek a dolgok, több sérülés is akadályozott, de valahogyan elevickéltem a végső fázisig, ahol azonban egy általam leadott vétlen lövés romba döntötte ranger-álmaimat. Megbocsáthatatlan hiba, úgy kivágtak, ahogy illik. Sírtam az elkeseredéstől és a dühtől: hatvan nap szenvedés után a saját hülyeségem miatt kellett távoznom. Szerencsére, rá egy évre újra lehetőséget kaptam, és akkor már nem hibáztam.

Al-Rustamiyában amerikai kiképző őrmesterekkel is együtt dolgozott.

2009–2013, NATO Gyorstelepítésű Hadtestparancsnokság, (HQ NRDC-ITA) Solbiate Olona, Olaszország.

– A második legnagyobb iskola. Vezető hadműveleti altisztként teljesítettem szolgálatot, és először nyertem betekintést egy nemzetközi, hadtestszintű katonai szervezet munkájába. A Magyar Honvédségben nincs ilyen vezetési szint, ezért rengeteget tanultam a gyakorlattervezésről, a döntési folyamatok előkészítéséről, a törzsmunka minden apró részletéről.

2013, ISAF Összhaderőnemi Parancsnokság, Kabul, Afganisztán.

– Ez a beosztás az előbbiből következett, mert az utolsó hat hónapra a HQ NRDC áttelepült az afgán fővárosba. Nagy kihívás és tapasztalat is volt számomra. Az összhaderőnemi vezetési központ vezető hadműveleti altisztjeként huszonkét ország százhatvan katonáját kellett irányítanom.

A HMMVW technikai jellemzőinek oktatása közben.

2008–2009, az MH Tartományi Újjáépítési Csoport 5. váltásának vezénylőzászlósa (tehát volt már afganisztáni tapasztalata).

– Sándor Zsolt (akkor) ezredes, az MH 25/88. Könnyű Vegyes Zászlóalj parancsnoka (ma dandártábornok, washingtoni katonai attasé) szavazott bizalmat nekem. Miután már korábban is teljesítettem szolgálatot a parancsnoksága alatt, nem kellett különösebben „összecsiszolódnunk". Amikor átvettük Pol-e Khomriban a tábort, leültetett, s csak annyit mondott: Bruce, az alapfeladataid mellett teremtsd meg a lehetőségét annak, hogy a katonák a hadműveleti terület szegényes körülményei között is értelmesen tölthessék el pihenőidejüket. Vettem az adást, és a szakmai feladatok ellátása mellett a csapattal hamarosan kialakítottunk egy „pihenőövezetet", klubot biliárddal, csocsóasztallal, fejlesztettük a könyvtárat, DVD-ket szereztünk be, s rengeteg szabadidős, többek között sportrendezvényt szerveztünk.

Búvártanfolyamon Olaszországban.

2005–2007, Irak, egyszer hat, egyszer pedig tizenkét hónap szolgálat.

– Mindkét feladat a NATO Kiképző Missziójához tartozott, Al-Rustamiyahban az iraki hadsereg tisztjeit készítettük fel. Először század vezénylőzászlósként ténykedtem, és hatalmas élmény volt együtt dolgozni az iraki fiúkkal, élni velük a mindennapi életet, „terelgetni" őket, és segíteni a kiképzésüket. Bár a küldetés kissé „horrorisztikusan" kezdődött. Kiutazásunk előtt egy ötnapos nápolyi felkészítésen vettünk részt, ahol aztán nemzeti rangidősünk közölte velem: Bruce, Bagdadba kerülsz a parancsnokságra, pénzügyes beosztásba. Mint mondjak, leültem a döbbenettől, s kérdeztem: ez most komoly? Világ életemben kiképeztem, ejtőernyőztem, búvárkodtam, a pénzügyekhez csak annyi közöm volt, amennyit egy fizetési jegyzék elolvasása jelent. Ismét rákérdeztem, s mondta: valóban ez a terv velem. Még ezen a nápolyi felkészítésen összetalálkoztam egy amerikai ranger ezredessel, aki látva az én felvarrómat, „kollégaként" megkérdezte, milyen beosztást kaptam. Megmondtam neki, ő is leült a döbbenettől, de azt mondta, ez biztos valami félreértés. Aztán megérkeztünk Bagdadba, s én tényleg a dán vezetésű pénzügyre kerültem. A lelkem romokban, fásultan hallgattam dán főnökömet, aki viszont ugyancsak elhűlt a válaszomtól, amikor a pénzügyes előéletemet firtató kérdésére csak annyit mondtam: nulla. Szerencsére itt újra összefutottam az amerikai ranger ezredessel, aki a parancsnokság törzsfőnöke lett, s csak annyit mondott: no, ne – és intézkedett. Még aznap elfoglaltam új beosztásomat Al-Rustamiyahban. Ja, és csak még egyszer a pénzügy: amikor otthoni kollégáim megtudták, hogy milyen beosztást kaptam elsőre, gondolom kaján röhögések közepette szereztek egy pénztárgépet is a számomra, amelyet a családomtól kapott csomagban rejtettek el. Második NTM-es missziómban már század kiképző tanácsadóként ténykedtem. Britek vezették a kiképzést, a Sandhurst Akadémia tematikája szerint, és sok közös sikert értünk el.

Clifton Johnson vezénylőzászlóssal (3. gépesített lövészhadosztály, 26. előretolt támogató zászlóalj) nem csak Irakban szolgált együtt: szintén osztálytársak voltak a vezénylőzászlósi akadémián.

Megismerkedve ennek a jó huszonöt éves hivatásos pályának legfontosabb állomásaival, azért csak bennem motoszkál a kérdés: miért nem egy tiszttel beszélgetek?

– Mert soha sem akartam tiszt lenni. Az egykori Zrínyi Miklós Nemzetvédelmi Egyetem Bolyai János Katonai Műszaki Karára is csak azért jelentkeztem, mert akkoriban a főtörzszászlósi rendfokozatot főiskolai végzettséghez kötötték. Amikorra elvégeztem, megváltoztak a szabályok. Aztán okleveles biztonságtechnikai mérnök képzettséget szereztem a Nemzeti Közszolgálati Egyetem Hadtudományi és Honvédtisztképző Karán is, így megfelelő beosztás esetén akár százados is lehettem volna. Egy általam a mai napig is nagyon tisztelt tábornok elöljáróm viszont azt mondta: Bruce, tisztünk sok van, de ekkora tapasztalattal rendelkező altisztünk, mint te, nagyon kevés. Itt lenne rád szükségünk. Megértettem, és elfogadtam, s a mai napig jó döntésnek tartom.

Kiképzésen a Butler lőtéren.

A gyorsreagálású zászlóaljtól kezdve, a már megismert beosztásain, alakulatain keresztül, most visszatért a gyökereihez: a különleges rendeltetésű ezred vezénylőzászlósa lett.

– „Fürdök" a beosztásomban, ennél jobb dolog nem történhetett volna velem. A különleges rendeltetésű ezred a „88-asból" és a „34-esből" alakult meg, mindkét zászlóaljnál éveket töltöttem el különböző beosztásokban, mindenkit ismerek, és engem is ismer mindenki. Sokakkal szolgáltunk együtt itthon és missziókban, ez egy nagyon jó csapat.

Jó csapat, vagy azzá fog válni? – merül fel bennem a kérdés, mert ez az összevonás egyfajta kísérlet is.

– Önmagában mindkét zászlóalj évtizedek óta bizonyított már itthon és külföldön is a saját szakterületén. Most egy szervezeti egységet alkotunk, s az a feladatunk, hogy e két képességből egy egységes csapatot alkotó újabb képességet hozzunk létre. Megtisztelő számomra, és örülök, hogy újra Sándor Tamás ezredessel dolgozhatok, vezénylőzászlósként segíthetem a munkáját. Bár új az ezred, már letette a névjegyét: 2016-ban két különleges műveleti osztag is „Harcra kész" (combat ready) minősítést kapott a NATO SOFEVAL ellenőrzésen. A feladatunk a jövőben – így a saját területemen nekem is –, hogy megőrizve mindkét zászlóalj identitását, egy új szervezetbe kovácsoljuk őket. Vagyis a „88-as" és a „34-es" karjelzés viselése mellett mindenki szívében és agyában ott legyen a „2. KRE" is.