Ugrás a tartalomhozUgrás a menüpontokhozUgrás a lábléchez

Galíciai előnyomulásunk új sikerei

Szöveg: honvedelem.hu |  2014. október 20. 18:49

Sorozatunkban a száz évvel ezelőtt megjelent magyar napilapokból, a Nagy Háborúval kapcsolatos írásokból szemlézünk.

A Pesti Hírlapban olvashatjuk: „Przemysl körül már nincs harc. A visszavonuló ellenséget rohamtávolságra közelítettük meg."

„A Chyrowtól és Przemysltől keletre folyó csatában a tegnapi nap utólag nagy eredményeket hozott" – írja a Pesti Napló. A harc különösen elkeseredettnek mutatkozott Hizyniecznél. A Magiera magaslatot, amely eddig az ellenség kezében volt és a monarchia előrenyomulását jelentékenyen megnehezítette, a tüzérség hatalmas bevezető harcai után délután csapataink elfoglalták.

(A sajtószemléket az Országos Széchényi Könyvtárban megtalálható korabeli napilapok átolvasásával Takács Vivien, Snoj Péter és Kovács Dániel készítette.)

1595981114
Címkéklapszemle