Kim Dzsong Un megnézett egy légierő-gyakorlatot
Szöveg: honvedelem.hu / MTI | 2014. október 20. 17:46A 40 nap után a nyilvánosság előtt újra megjelenő Kim Dzsong Un észak-koreai vezető a phenjani hivatalos sajtó október 19-ei, vasárnapi jelentése szerint megtekintett egy légierő-gyakorlatot, valamint bankettet adott két közelmúltbeli ázsiai sportesemény észak-koreai aranyérmeseinek és edzőiknek.
A 31 éves Kim szeptember 3-án mutatkozott utoljára nyilvánosan, és tartós távolléte találgatásokat indított el egészségi állapotáról, sőt egyes híresztelések a hatalmon maradását is megkérdőjelezték. A héten újra megjelent, és a vasárnap közölt két esemény már a harmadik és negyedik nyilvános szereplése volt.
A kínai állami lapok csütörtökön azt írták, hogy Kim Dzsong Un hatalma szilárd, amit a negyvennapi „távolléte" alatti rend és visszatérte is alátámaszt.