Hadvezér és hadtörténész

A viharos idő ellenére nagyszámú közönség előtt rendeztek megemlékezést vasárnap délután az üllői római katolikus temetőben. Kissné Szabó Katalin polgármester asszony köszöntötte a családtagokat, akik Brazíliából és Svájcból érkeztek haza, hogy leróják kegyeletüket nagyszerű felmenőjük sírjánál.

A Honvédelmi Minisztérium részéről Maruzs Roland alezredes, a HM Társadalmi Kapcsolatok és Háborús Kegyeleti Főosztály osztályvezetője mondott megemlékező beszédet és helyezte el a kegyelet koszorúját.

A megemlékezés a Polgármesteri Hivatalban folytatódott, ahol ünnepi műsorral idézték fel doberdói Bánlaky József életét. A HM Hadtörténeti Intézet és Múzeum részéről az altábornagy életútját és katonai pályáját bemutató „Oroszlán karddal és lúdtollal" című könyv szerzője, dr. Pollmann Ferenc tartott előadást, aki kiemelte, hogy Bánlaky Józsefet a mai napig az egyik legnagyobb magyar hadtörténetíróként tartják számon.

A későbbi hadtörténész és tábornok 1863. február 12-én Breit József néven született Lugoson. 1883-tól a budapesti tudományegyetemen tanult, majd a Ludovika Akadémia egyéves önkéntesi tanfolyamát követően a hivatásos katonai pályát választotta. Elvégezte a budapesti hivatásos felsőbb tiszti tanfolyamot és a bécsi hadiiskolát. 1902-ben őrnaggyá léptették elő. 1906. szeptember 30-ától a honvéd törzstiszti tanfolyam tanára lett, november 1-jétől alezredesi rangban. 1911. április 30-án kinevezték a miskolci 10. honvéd gyalogezred parancsnokává. Ugyanezen év május 1-jén ezredessé léptették elő. 1913. március 27-én a honvéd törzstiszti tanfolyam parancsnoka lett. 1914. július 27-étől a 107. népfelkelő gyalogdandár parancsnoki beosztásában kezdte meg frontszolgálatát. 1914. augusztus 1-jén léptették elő vezérőrnaggyá. 1915. január 25-től a 109. népfelkelődandár parancsnokává nevezték ki. A nem túl magas harcértékkel bíró népfelkelődandár Breit József parancsnoksága alatt olyan teljesítményt ért el, hogy a hadvezetés átnevezte, és a 16. honvéd hegyidandár hadrendi megnevezést kapta. A 2. és 3. isonzói csatában Breit vezérőrnagy különösen kitűnt, így az uralkodótól kiérdemelte a „doberdói" előnevet. 1916 májusa és októbere között a közös hadügyminisztériumban teljesített szolgálatot. 1916. november 15-től a 39. honvéd gyaloghadosztály parancsnoka volt. Alakulatát az erdélyi fronton vetették be. Itt is kiemelkedő teljesítményt nyújtott, az ő vezetése alatt sikerült minimális veszteséggel elfoglalni 1917. március 8-án a Keleti-Kárpátokban a stratégiailag fontos Magyaros-tetőt. A honvédelmi miniszter, báró uzsoki Szurmay Sándor gyalogsági tábornok az alábbi üzenetben gratulált Breit vezérőrnagynak: „A Magyaros-tető rohammal való bevétele vitéz hadosztályoddal fényes pontot jelent a honvédség történetében és örök időkre a legszebb jele marad a magyar honvédcsapatok leküzdhetetlen kiváló katonai erényeinek."
1917. augusztus 1-jén beosztásának megtartása mellett altábornaggyá léptették elő. 1918. október végétől a VI. hadtest parancsnoka lett. 1918 novemberében Budapesten jelentkezett szolgálatra, ekkor rövid időre a Hadtörténelmi Levéltárba került, majd 1919 januárjában nyugállományba helyezték.

Hadtörténészként már az 1890-es években feltűnt írásaival, elsőként vetette papírra az 1848−1849-es szabadságharc hadtörténetét. Az első világháború kitöréséig számos hadtörténeti vonatkozású tanulmánya és könyve jelent meg, többek között az 1904−1905-ös orosz−japán háborúról is írt értekezést, amely elhozta számára a nemzetközi elismertséget. 1911-től haláláig segédtagja volt a Magyar Tudományos Akadémia Hadtörténeti Bizottságának. Rendes tagja volt a Magyar Történelmi Társulatnak is. A nagy háború alatt félre kellett tennie a tollat, de az 1920-as évektől újra belevetette magát a tudomány világába. Alapító tagja lett és tizenhárom évig az elnöke, majd tiszteletbeli elnöke a Magyar Katonai Írók Körének. Huszonnégy kötetes, A magyar nemzet hadtörténelme című műve máig a magyar hadtörténetírás egyik legkiemelkedőbb teljesítménye.

1931-ben magyarosította nevét Bánlakyra. A nagy tiszteletnek örvendő nyugállományú altábornagy gyakran látogatott ki Üllőre egykori tisztiszolgájához, és annak családja adott neki menedéket 1945-ben, amikor budai lakását lebombázták. Üllőn halt meg 1945. október 12-én. Sírját 2013-ban, születésének 150. évfordulóján a Nemzeti Sírkert részévé nyilvánították.