Ugrás a tartalomhozUgrás a menüpontokhozUgrás a lábléchez

Harcászati szintű lélektani művelettervező törzsgyakorlás

Szöveg: Soucz Ferenc százados |  2015. május 9. 17:34

Az MH Civil-katonai Együttműködési és Lélektani Műveleti Központ szervezésében a napokban rendezték meg V4 EU Harccsoport Nem-kinetikus Modul harcászati szintű lélektani műveleti törzsgyakorlását.

1595993426

A kéthetes angol nyelvű tanfolyam célja volt, hogy a hallgatók megismerjék a harcászati szintű lélektani műveleti tervezés szakaszait az átfogó műveleti tervezési rendszer lépésein keresztül. Emellett – a tervezéshez szorosan kapcsolódóan – tanulmányozták a célcsoportelemzés és a termék előállítási folyamatok lépéseit is.

Az első alkalommal megrendezett képzésen az elmélettel szemben most a gyakorlati kiscsoportos foglalkozáson volt a fő hangsúly.

1595993426

A szakmai munkán túl a rendezvény remek alkalomnak bizonyult arra, hogy a 2016-ban készenléti szolgálatot adó katonák megismerjék egymást. Az esemény nemzetközi jellegét növelte, hogy az Egyesült Államok Németországban települt Regionális Katonai-információs Műveleteket Támogató Csoport (Military Information Support Operations – MISO) is tartott előadásokat, bemutatva a saját döntéshozatali rendszerét, illetve tervezési eljárásait.

1595993426


Fotó: a szerző felvételei