Ugrás a tartalomhozUgrás a menüpontokhozUgrás a lábléchez

Karácsonyi receptek a katonaszakácsoktól

Szöveg: honvedelem.hu |  2017. december 23. 11:22

Az elmúlt években hagyománnyá vált, hogy karácsonyi receptekkel kedveskednek a honvedelem.hu olvasóinak a katonaszakácsok. Ezúttal az MH vitéz Szurmay Sándor Budapest Helyőrség Dandár Regiment Éttermének szakácsai és cukrászai állították össze a karácsonyi menüt.

Halászlé

1596042703

Hozzávalók:

• 1 darab egész ponty,

• 1 – 1,5 kilogramm vöröshagyma,

• 1 darab tölteni való paprika,

• 1 evőkanál piros arany,

• 1,5 evőkanál fűszerpaprika,

• só,

• szárított csípős paprika.

Elkészítés módja:

A halat alaposan megtisztítjuk, lefilézzük. A csontot, a fejet és az uszonyokat a megtisztított és negyedbe vágott vöröshagymával feltesszük főzni annyi vízbe, hogy körülbelül öt centiméterre ellepje. Az alaplébe teszünk piros aranyat, sót és csípős paprikát ízlés szerint. Nagyjából 2–2,5 órán keresztül főzzük. Amikor megfőtt passzírozzuk egy külön fazékba. Az átpasszírozott alapba beleszórjuk a pirospaprikát és forrásig főzzük. Tálalás előtt pár perc alatt belefőzzük a szeletekre vágott halfilét.

* * *

Töltött káposzta

1596042704

Hozzávalók:

• 80 dekagramm savanyú káposzta,

• 8 savanyított káposztalevél,

• 2 fej hagyma,

• 1 gerezd fokhagyma,

• 5 dekagramm füstölt szalonna,

• 40 dekagramm darált sertéshús,

• 2 kávéskanál édesnemes pirospaprika,

• 8 dekagramm rizs,

• 1 tojás,

• 1 csipet őrölt köménymag,

• 1 mokkáskanál szárított majoránna,

• 2 evőkanál olaj,

• 2 evőkanál liszt,

• 2 deciliter tejföl.


Elkészítés:

A savanyú káposztát hideg vízben átmossuk. A káposztalevelekről levágjuk a vastagabb ereket. A hagymát és a fokhagymát meghámozzuk, apróra, a szalonnát kis kockákra vágjuk. A szalonnát nagy lábosba zsírjára pirítjuk, a pörcöt a darált húshoz adjuk, és a zsírban megpirítjuk a hagymát. A felét a darált húshoz adjuk. A maradékot lehúzzuk a tűzről, meghintjük 1 kávéskanál pirospaprikával, ráöntünk 1 deciliter vizet, és összekeverjük a savanyú káposzta felével. A darált húshoz adjuk a fokhagymát, a rizst, a tojást, 1 kávéskanál pirospaprikát, a köménymagot, a majoránnát, és ízlés szerint sóval, borssal fűszerezzük.

A masszát arányosan elosztva kis gombócokká kerekítjük, a káposztalevelekre rakjuk. A hosszanti széleket a húsra hajtjuk, majd alulról feltekerjük a leveleket. A lábosba tesszük a káposztára. Rászórjuk a maradék savanyú káposztát, és fedő alatt, lassú tűzön, puhára főzzük. Ez nagyjából 1 órát vesz igénybe. Közben többször megrázogatjuk a lábost, keverni nem szabad!

Tálalás:

A töltelékeket óvatosan kiszedjük, és berántjuk a káposztát. Ehhez az olajat felforrósítjuk, megpirítjuk benne a lisztet. Felöntjük 2 decililter hideg vízzel, csomómentesre elkeverjük, a káposztához adjuk, és 10 percig forraljuk. A töltelékeket a tetejére tesszük, és tejföllel kínáljuk.

* * *

Diós – mákos – gesztenyés bejgli

1596042704

Tészta:

• 0,5 kg liszt

• 1,25 dl tej

• 20 dkg margarin

• 6 dkg porcukor

• 1,5 dkg élesztő

• 1 db tojás sárgája

• csipet só

Töltelék (dió és mák):

• 15 dkg mák vagy dió

• 10 dkg cukor
• 0,5 dl tej

• reszelt citromhéj és mazsola ízlés szerint

Töltelék (gesztenyés):

• 25 dkg gesztenyemassza

• 5 dkg porcukor
• 1 evőkanál rum

Meggyszósz:

• 0,5 kg mirelit meggy

• 1 dl rum

• 1 csomag vaníliás cukor

• ½ csomag puding por vagy 2 dkg étkezési keményítő

Az elkészítés módja:

A tésztához a hozzávalókat összegyúrjuk, 3 db 30 dkg-os tésztagombócokra szedjük, pár órát pihentetjük. A gesztenyés töltelékhez a hozzávalókat összegyúrjuk. A diós és mákos töltelékhez a cukrot és a tejet összeforraljuk az ízesítőkkel és a darált dióra illetve mákra öntjük. Összedolgozzuk és hagyjuk hűlni.

A tésztát 0,5 cm vastagra, téglalap alakúra kinyújtjuk. A tölteléket arányosan elkenjük, minden irányban 1 – 1 ujjnyi helyet hagyunk. A széleket visszahajtjuk és lazán feltekerjük. Először lekenjük tojássárgájával, azután kelesztjük 1 órán át. Másodszorra fehérjével kenjük, ha megszáradt, megszurkáljuk és 160 fokos sütőben 25 percig sütjük. A meggyet a cukorral és az ízesítőkkel felfőzzük. Kevés vízzel elkeverjük a pudingport vagy a keményítőt és besűrítjük vele a szószt, ügyelve a megfelelő sűrűségre.

* * *

Zserbó szelet

1596042704

Hozzávalók (kb. 36 szelethez):

A tésztához:

• 35 dekagramm liszt,

• 1 tojás,

• 5 dekagramm cukor,

• 20 dekagramm sütőmargarin,

• 1 deciliter tej,

• 1 dekagramm élesztő,

• csipetnyi sütőpor.

A töltelékhez:

• 12 dekagramm darált dió,

• 12 dekagramm cukor,

• 20 dekagramm lekvár.

A bevonathoz:

• 4 evőkanál kakaó,

• 4 evőkanál cukor,

• 5 dekagramm vaj,

• 1 evőkanál tojásfehérje.

Elkészítés:

Az élesztőt langyos tejben egy kockacukorral felfuttatjuk. A lisztet a margarinnal elmorzsoljuk, hozzáöntjük a megkelt élesztőt, a cukrot, a tojást, a csipetnyi sütőport és csipet sót, jól összedolgozzuk. A tésztát 3 egyenlő részre osztjuk. Mindegyik lapot kinyújtjuk egy 35*25 cm nagyságú sütőlemez méretére, de a tészta ne érjen egészen a sütőlap széléig, mert a kelésnél és a sütésnél terjeszkedik.

Az alsó lapot megkenjük lekvárral, meghintjük a darált dió és a porcukor keverékének a felével. Ráhelyezzük a másik lapot, azt is hasonlóképpen kenjük meg és töltjük. Erre rátesszük a harmadik lapot úgy, hogy a széleket is betakarjuk vele. A tésztát szobahőmérsékleten egy órán át kelesztjük.

A sütőt 180 Celsius-fokra (gázsütő 2. fokozat) előmelegítjük. A tészta tetejét megszurkáljuk, és az előmelegített sütőben, lassan sütjük, míg a teteje egyenletes világospiros lesz (kb. 12-15 perc). A megsült tésztát, ha kihűlt, bevonjuk csokoládémázzal. Ehhez a kakaóport a cukorral és kevés vízzel simára keverjük, és állandóan kevergetve nagyon sűrűre befőzzük. A tűzről levéve beledobjuk a vajat, és addig keverjük, amíg a vaj elolvad. Mielőtt a tésztára öntjük, belekeverjük a tojásfehérjét a már langyosra hűlt mázba, ettől még fényesebbé válik. A tésztára öntjük, elsimítjuk, hagyjuk jól megdermedni. Ehhez néhány órára szükség lesz!

Tálalás: ha kihűlt hosszúkás szeletekre (vagy kis kockákra) vágjuk.

Jó étvágyat kívánunk!