Ugrás a tartalomhozUgrás a menüpontokhozUgrás a lábléchez

Kell egy csapat! – a Magyar Honvéd magazin legfrissebb számából

Szöveg: honvedelem.hu |  2017. július 10. 9:48

A nehézségekkel terhelt és szokatlan kezdés után lassan összeáll Donald Trump kormányzatának nemzetbiztonsági csapata. Az új elnököt számos, hagyományos szemlélettel rendelkező, tapasztalt szakember mellett a fősodortól eltérő külpolitikai nézeteket valló tanácsadó is segíti.

1596035770
Mint ahogy az NKE Stratégiai Védelmi Kutatóközpontjának tudományos munkatársai, Péczeli Anna és Varga Gergely írják „A Trump-adminisztráció nemzetbiztonsági csapata" című elemzésükben, az új elnök célja, hogy az amerikai nemzetbiztonsági érdekeket fenyegető kihívásokra hatékony és kemény válaszokkal reagáljon. Trump külpolitikai irányvonalának középpontjában (amennyire ezt most meg lehet ítélni) a kereskedelmi kérdések, a terrorizmus elleni fellépés és a migrációellenesség állnak.

Ezt tükrözik a hivatalban töltött első pár hónap intézkedései is, melyek sorába tartozik például a védelmi költségvetés emelése, a mexikói határra ígért fal építési munkálatainak megkezdése, a szövetségesek felé kommunikált, a tehermegosztásokat és az amerikai elkötelezettség mértékét érintő különböző üzenetek vagy a kilépés a párizsi klímaegyezményből. Jóllehet az elnök a kampánya alatt tett számos ígéretével kapcsolatban ma már jóval árnyaltabban fogalmaz, ez nem jelenti azt, hogy teljes mértékben eltérő irányvonalat képviselne az akkor vázolt elképzelésekhez képest.

(További részletek a Magyar Honvéd magazin július 14-én, pénteken megjelenő számában.)