Kifulladásig – a Magyar Honvéd magazin legfrissebb számából

A marne-i vereség után visszavonuló németek 1914. szeptember közepén szilárd védőállást alakítottak ki az Aisne folyó mentén, a Compiégne–Soissons–Reims–Varennes–Verdun feletti vonalon, illetve ennek folytatásaként nagyjából a lotaringiai francia–német határt követve egészen Svájcig. Ezen a frontszakaszon megkezdődött tehát a lövészárok-hadviselés, s ebben eleinte a németek kétségkívül gyakorlottabbnak bizonyultak, nem véletlenül. A császári haderő ugyanis bármelyik európai vetélytársánál több utász, hidász és árkász (azaz mai szóhasználattal élve műszaki) csapattal rendelkezett.

A külföldi katonai megfigyelők már az 1900-as évek elején tartott hadgyakorlatokon láthatták, hogy a német bakák milyen mesterien bánnak a gyalogsági ásóval (más néven sáncszerszámmal), s az általuk épített, szögesdrótokkal megerősített védelmi állások gyakran több, egymás mögött kialakított lövészárok-vonalból álltak, amelyek közt a közlekedést futóárkokkal oldották meg.

(További részletek a Magyar Honvéd magazin október 10-én, pénteken megjelenő számában!)