Ugrás a tartalomhozUgrás a menüpontokhozUgrás a lábléchez

Középpontban a biológiai fertőzések elleni védekezés

Szöveg: Szűcs László |  2015. június 11. 16:49

Tizennégy nemzet háromszázötven egészségügyi katonája bebizonyította, hogy képes együtt és egy egységként dolgozni – mondta dr. Fazekas László orvos ezredes, a NATO Katona-egészségügyi Kiválósági Központ igazgatóhelyettese a csehországi Hradec Královéban, a Vigorous Warrior 2015 (VW 2015) elnevezésű gyakorlat látogatói napját követően június 11-én, csütörtökön.

1595995520

Másfél héten keresztül – június 1-11. között – 14 ország 350 egészségügyi katonája gyakorolta feladatait a csehországi Hradec Královében, a cseh hadsereg egészségügyi központjában. A budapesti székhelyű NATO Katona-egészségügyi Kiválósági Központ (NATO KEKK) kétévente megrendezendő Vigorous Warrior gyakorlata – amely része a NATO kiképzési programjának és a szövetség egyetlen 2015-ös katona-egészségügyi gyakorlata – kiképzési lehetőséget biztosított a nemzeti és a nemzetközi egészségügyi egységeknek, illetve szervezeteknek, hogy gyakorolják, miként tudnak együttműködni.

Dr. Fazekas László orvos ezredes – aki gyakorlat végrehajtásáért felelős tiszt volt – hangsúlyozta: egy olyan nemzetközi rendszert együttműködését gyakorolták, amely feltétlenül szükséges ahhoz, hogy a folyamatban lévő NATO-missziókban képesek legyenek az amerikai és az európai sztenderdeknek megfelelő ellátást biztosítani a harcoló katonák részére.

1595995520

A kéthetes gyakorlat középpontjában – a közelmúlt nyugat-afrikai ebolajárványa miatt – a biológiai fertőzések elleni védekezés állt, mégpedig annak érdekében, hogy fel tudjanak készülni egy esetleges következő járványra, amely akár egy NATO művelet közelében is kitörhet. „A gyakorlat során egy helyre gyűjtöttük össze a NATO legjobb, a biológiai védelemben használható eszközeit és egységeit" – mondta dr. Fazekas László ezredes.

A NATO KEKK igazgatóhelyettese hozzátette: a biológiai védekezés mellett egy többnemzeti tábori kórház berendezése és működésének gyakoroltatása is a VW 2015 feladata volt. A csehországi laktanyában felépített ROLE-II-es szintű tábori kórház már egy olyan ellátó egységet jelent, ahol „a harci sérültek teljes spektrumának ellátása folyik nemzetközi környezetben". A kórház a V4-es EU Harccsoportba felajánlott egység, amelybe mind a négy nemzet delegált szakszemélyzetet, a magyarok például egy sebészcsoportot.

1595995520

A VW 2015 gyakorlaton szerezte meg egészségügyi minősítését az MH Egészségügyi Központ Mobil Biológiai Laboratórium Komplexuma, amely a NATO-n belül egyedülálló képesség, mégpedig azért, mert megfelel a legmagasabb, azaz 4-es biológiai biztonsági szintnek, vagyis a legnagyobb rizikófaktorú kórokozókkal történő munkát is el lehet végezni a két konténerből álló mobil laboratóriumban. Hasonló szintű mobil, azaz telepíthető laboratóriuma nincsen más NATO tagországnak. A komplexumot a 12 fős szakszemélyzete egy lengyelországi gyakorlatról telepítette át Csehországba. Lengyelországban a labor a NATO azonnali reagálású erők harckészültségi minősítését kapta meg.

A VW gyakorlatokat 2011 óta minden második évben megrendezik. Első alkalommal Magyarország (Várpalota és Budapest) adott otthont a NATO KEKK gyakorlatának, 2013-ban pedig Németországban gyakoroltak a kiválósági központ nemzetei. A mostani gyakorlat után szinte azonnal megkezdődik a felkészülés a 2017-es Vigorous Warriorra.

1595995521


(A csehországi gyakorlatról hamarosan bővebb beszámolót olvashatnak!)

Fotó: a szerző felvételei